Kirepültek komondorfiókáink!

Csendes lett az udvarunk! 🙁

Szép nyári napot kívánok mindenkinek!

Eltelt ismét 2 hét, és rengeteg minden történt Portámkincsééknél. Az utolsó jelentkezésem óta Csillagsugár (Pindurka) és Csepke is gazdira lelt! Pindurka Bátonyterenyére költözik tőlünk, Kenderkerti Köves Bodza társa lesz. Komondoros társunk, Évi keresett Bodza mellé társat. Felhívott, van-e még kiskutyánk, akinek nincs gazdija? Mondtam, mindenkinek van. Illetve itt van Pindurka, de vele még várunk, mert Ő kicsit kisebb alom testvéreinél, nem is keresünk egyenlőre gazdit neki, meglátjuk, mi lesz belőle! Évi mondta, nagyon kedves családnak keresné, de megérti. Láttam, keres tovább, aztán csak szóltam neki: Mond meg a családnak, itt van ez a kiskutya, nézzék meg, hátha bele szeretnek. Mert Őt aztán nem adjuk bárkinek! A többi kiskutya gazdijait is megválogattuk, de Pindurka Ő Pindurka! Meg is kerestek Editék, eljönnének, megnéznék a kicsi Pindurt. Mert tapasztaltak már ők olyat, hogy a legkisebből lesz a legszebb! 🙂 El is látogattak 2 nap múlva. Persze közre fogta Őket apraja-nagyja! Amolyan Portámkincsés fogadtatásban volt részük.Pindurka is igyekezett látótérbe helyezkedni! És bizony, kedves kis ugri-bugrálásával, gyorsan fel is hívta magára a figyelmet! Ölbe vették, szeretgették, és a végén azt mondták: Kell nekünk ez a kis Pindurka! Ő a mi portánkra született! 🙂

És láss csodát! Amint elmentek a látogatók, Pindurka magabiztosabb, még boldogabb, és mondja azt, kicsit beképzeltebb lett?? 🙂 Gőgösen járt-kelt az udvarban: nekem is van már gazdám, hozzám is jöttek! Ennek örömére, hatalmas bulit csaptak! Az udvar fellocsolva hőség csökkentés céljából, 🙂 És hol máshol kell a legnagyobbat birkózni csoportosan?? Hát persze, hogy a legsarasabb részen, ahol még egy kis víz is áll. Lett is belőlük pepita, csíkos, és fekete komondor! 🙂 🙂 Mint egy kis varacskos disznó, úgy néztek ki! De semmi baj, reggelre megszárad, kipereg, és ismét szép fehér a bunda!

Már csak Csepke volt gazdi nélkül, amikor is hívott a szomszéd településről Jászapátiról egy fiatal pár, komondort szeretnének, és látták Csepkének még nincs gazdija, eljönnének, megnéznék. Ismét bemutatkoztak a mi komondoraink. 🙂 Háton, lábon tappancsnyomok. Sebaj! Leültek a terasz szélére, és örömmel simogatták a kis buksikat. Csepke most kicsit tartózkodó volt, lehet, el sem hitte, most hozzá jöttek. Kis idő elteltével viszont megbarátkozott, leült a lábuk elé: Én elmennék veletek, szimpik vagytok! Búcsúzásnál elmondták, megbeszélik, de nagyon szeretnék, ha megkaphatnák Csepkét. Eltelt két nap, telefonáltak. Félve kérdezték: Meg van még a kiskutya? Mondtam: Igen És megkaphatjuk?? Hát persze, hogy meg!! 🙂 🙂 Boldog, sírós hangon hajtogatták: meg van még, megkaphatjuk és a mienk!!! Pénteken megyünk is érte! 🙂

Röviden ennyi Pindur-Csillagsugár-Suba, és Csepke gazdisodásának története. Pindurka gazdija, Edit, rendszeresen kér fotókat, hogyan is éli napjait az ő kicsi kutyájuk! Én úgy gondolom, a lehető legjobb helyre kerülnek! Mint a többi 4 testvérük! Két tesó már elköltözött!

Tudtuk, hogy eljön ez az idő, bár szeretnénk késleltetni, de ez az élet rendje. Tudtuk, hogy csak vendégek lesznek nálunk, de akkor is nehéz az elválás! Azért születtek, gondoskodtunk róluk, hogy mások is örömüket leljék bennük. Legyenek hű őrzőik, családtagjaik új gazdájuknak életük végééig.

Elsőként Csoda-Zengő hagyta el a szülői házat. Éva már alig várta, hogy vihesse az Ő kiskutyáját! Én a búcsútól, Évi pedig a boldogságtól meghatottan könnyeztünk. Ölbe vette, és boldogan mondogatta: Az ééén kiskutyám! 🙂 🙂 Teljesen megértem, hiszen közel 1 évet várt erre a pillanatra.

Persze, még aznap kaptam fotókat, élmény beszámolót, mi is történt. Kicsi Zengő jól viselte a változást. Persze elfáradt az izgalomtól, autózás, új hely, számára idegen emberek, bár Évi rendszeresen jött látogatni. Hamar beilleszkedett a barátságos mudiknak köszönhetően a falkába. Megismerkedett a számára ismeretlen tollas kétlábúakkal. Megnézegette őket, de eszébe nem jutott, hogy levadássza a szárnyasokat. Évi szavaival élve: kis idő múlásával, mint egy kiskirály, úgy járt-kelt a baromfiak között! Büszke komondorként felügyelte biztonságukat. Kicsi Zengőt képezni, tanítani szeretné gazdája. Kíváncsi rá, mit lehet kihozni egy komondorból. Sok sikert kívánunk, és várunk minden jelentkezést.

Elmúlt egy hét, és kirepült a másik kutyagyerek is. Csanád-Bendegúz Kiskörére került, Erik, Eszter társaságába, kiknek van egy nagyon szép vizsla lányuk Tisza. Boldogan vitték ők is Bendegúzt az embert próbáló hőségben. Izgatottak voltak, hogy fog majd viselkedni és beilleszkedni?

Másnap beszéltünk telefonon, és Eszter boldogan számolt be arról, nem volt semmi gond a beilleszkedéssel. Tisza rögtön elfogadta, a területet felfedezte, kerítésen keresztül megismerkedett a tyúkokkal, elmentek fürödni a Jászsági-csatornába. Szóval nem volt ideje búslakodni a tesók után a kis Bendegúznak.

Aztán jött az éjszakai vihar! Mindkét elköltözött komondor fiú mennydörgésből jól vizsgázott! Éva írta: Hmmmm… Viharfélő kutyák… Miközben a mudik egy része még a vihar kezdete előtt serényen igyekezett befelé, a komondor kölyök a viharban is édesdeden aludt a tornác lépcsőjén. Néha felemelte a fejét, hogy mi ez a mozgolódás körülötte, aztán horpasztott tovább. 

Bendegúzról hasonló információkat kaptam. Eszter ugyan beakarta vinni a házba, de annyira jó ízűen aludt, nem volt szívük felkölteni.

Az itthon maradottak sem féltek. Nem látják ezt a többiektől sem, hiszen a nagyokat sem zavarja a villámlás, mennydörgés. Szeretnek kifeküdni az esőre.

A hétvégén szintén elmegy tőlünk Csepke, Csermely és Cserkész. Egyenlőre csak Pindur marad, de Ő is csak a jövő hétig.

Kiszállnak a fiókák, már csak a nagyok maradnak. Ők gondolom, nem igazán bánják, több jut a simiből, ölelésből. Nem lesznek a kis szemtelen gombócok, akik ugri-bugrival eltolják őket a simító kéz elől. És persze nem lesz, aki huzigálja, rángatja a szőrüket. Aranyosnak viszont oda lesznek a játszótársak. Neki biztosan hiányozni fognak.

Üres lesz az udvar nélkülük. Meg tudtak nevettetni bármennyire fáradt volta is. Estlen kis mozgásukkal, bújásukkal, orral böködéssel: héé, figyelj már, itt vagyok! Láb legyintéssel, és persze nadrágszár tépéssel. De nagyon szerettek ölben ülni, hozzám bújni, megnyalogatni. És azok a kecsketej ivászatok! És a gyertek-gyertek hívószóra szaladások! Ezek mind nagyon szép emlékek maradnak. Fárasztó időszak volt, sok izgalommal, munkával járt a felnevelésük, de amikor a csillogó szemükkel, az emberre néznek, és kopén vigyorognak, az mindenért kárpótol!

A vendég csak egy ideig marad, és Ők nálunk vendégek voltak! De tudjuk, nagyon szeretik őket, jó gazdijaik lettek, amit meg fognak hálálni! Tudom! Ismerem a komondorainkat!

Köszönöm, hogy elolvasták! Híreket folyamatosan osztok meg Önökkel, ahogy a gazdiktól kapom!

Kicsi Zengőről és Csanád-Bendegúzról érkezett fotók:

komondor_kiskutya1b

Csanád-Bendegúz és a gazdi

komondor_kiskutya1a

Kicsi Zengő és társa

komondor_kiskutya_1

Kicsi Zengő nevelése

komondor_kiskutya1c

Csanád-Bendegúz és társa

komondor_kiskutya1d

Pindurkánk

komondor_kiskutya1e

Aranyos és Csepke

Kölcsön adok neked egy kutyát – szólt egy hang. Azért, hogy szeresd amíg él és sirasd amikor 12-14 év múlva meghal, de az is lehet, hogy csak 2-3 évig marad veled. Megteszed? Vigyázol rá amíg én vissza nem hívom?? A kutya elbűvölő lesz és te boldog leszel és ha úgy érzed majd, hogy a veled töltött ideje túl rövid volt, mindig veled lesz majd az emléke, hogy megvigasztalódj. Nem ígérhetem, hogy veled maradhat, hiszen minden földi dolognak vége van egyszer. De van egy feladatod, akarom, hogy a kutya tanuljon. Sokat keresgettem ezen a világon, hogy találjak neki egy igazi mestert. És a rengeteg ember közül aki itt él ezen a Földön, téged választottalak. Most válaszolj! Teljes szívedből szeretni fogod és úgy gondolod, hogy megéri az erőfeszítést? Nem fogod gyűlölni a világot és az életet amikor újból eljövök érte? És válaszoltam: – Igen készen állok, így fogok tenni. Mert az örömet, amit a kutyától kapok, enyhíti majd az elvesztés fájdalmát. Gyöngéden vigyázok rá, szeretni fogom teljes szívemből és a szeretetéért örökre hálás leszek. És ha sokkal előbb jössz érte mint várnám, erős leszek a fájdalom előtt, megpróbálom majd megérteni……. Miért? Igen, ha a szeretetemen keresztül te teljesíteni tudod amit neki terveztél, akkor segíts, amíg zokogok a hiányáért . És amikor rá emlékezem majd , biztosan tudni fogom, én sokkal többet tanultam, Őtőle.