Akcióban a “Cs -alom”!

Már 5 hetesek komondor kiskutyáink!

Kedves Látogatók! Ismét jelentkezem babahírekkel! 🙂

komondor_kiskutya_cs-alom11Már van foguk a kis gézengúzoknak, úgyhogy kezdődhet a rágás! Az udvart birtokukba vették. Egyre nagyobb területet járnak be, fedeznek fel! 🙂 Ügyesen térnek ki a nagyok lábai alól, amikor azoknak fontos dolguk akad, és szaladni kell a kapu felé. Olyankor a kicsik jeleznek egymásnak “- fedezékbe!”, és vonulnak gyorsan vissza, biztonságos helyre. (Ezt tapasztaltuk Betyárék kölyökkorában is. Amikor a nagyok ugatva szaladtak a kapu felé – csaholva őrködtek -, a kölykök fedezékbe vonultak.) Aztán figyelnek, mit is csinálnak a felnőttek, és eljön az idő, amikor együtt szaladnak a kapura, és figyelmeztetik az arra járót: -” erős csapat a mienk, meg sem próbáljátok, hogy engedély nélkül begyertek!” 🙂

De egyenlőre még az önfeledt játéké a főszerep! 🙂 Megy a birkózás, játék huzigálás, elkezdődött a szőlő “metszése”, Aranyos bakancsának rágcsálása.

És bizony, a pici lábak már elbírják a futkározást is, úgyhogy Tücsi, a shih-tzu fiú, ismételten előlépett személyi edzőnek. 🙂 Szalad elöl, a lurkók pedig utána. Édesek, ahogy csetlenek-botlanak, felbuknak a nagy igyekezetben. komondor_kiskutya_cs-alom10

A játékban jóóól megéheznek, és jöhet a kaja. Közrefognak, rángatják a nadrágomat, vakkantgatnak, néznek rám: “- addjadd mááár az ennivalóót!! Éhes a banda!” Na, hát az a lefetyelés! Boldogan hallgatjuk, annyira jóízűen esznek. Az étlapon szerepel a marha darálthús főzve, (nagy köszönet Tóth Tamásnak érte, aki beszerezte nekünk a színmarha húst, és a csirke combokat, szárnyakat) pulyka darálthús, áztatott bébi száraz táp és persze az elmaradhatatlan kecsketej, amiből az egyszeri adag 1 liter, és szomjoltásra még naponta kétszer kapnak. Szokják a vizet is. Bár a legelső alkalommal olyan képeket vágtak, mint amikor a kisgyermeknek citromot adnak, és kérdően néztek ránk: “- mi a fenét adtatok ti nekünk?” Aztán persze csak egynek kellett elkezdeni az ivást, a többiek sem bírtak a kíváncsiságukkal, közrefogták a vizestálat, és rájöttek, nem is olyan rossz dolgot adtak nekünk a simabőrűek. 🙂

komondor_kiskutya_cs-alom8Most már teljesen természetes módon isszák a vizet. Ugyanez játszódott le a marha főtt, darálthússal. Ismeretlen szag, óvatosan közelítünk. Aztán kóstolás, és: “- ne hagyd abba, finom ez!” 🙂

Ha nem figyelünk oda, akkor előjönnek Aranyos vacsorájával is! 🙂 Nyers csirkecombot huzigatva, morogva, jelezvén: “- el ne vedd!” 🙂 Persze mindezt még éppen bújó, vagy még csak sejlő fogakkal… 🙂 🙂 A nyers hús evése azért még várat magára!

Megvolt a második féreghajtás is. És, hogy szalad az idő: a jövő héten jön a következő, és az első oltás is. No meg a chipek beültetése.

komondor_kiskutya_cs-alom9 Pindurkáról (Csillagsugár) is szólnék pár szót. A kis kedvenc szépen gyarapszik, növekszik. Imád ölben lenni! Játszik, “világ körüli” utakra indul. Teszi ugyanazt, mint a többiek. Lehet, nem lesz óriás (bár ki tudja még?) de erős, életrevaló, küzdő fiúcska, akinek nagyon kedves pofikája van, amivel bárkinek a szívét rabul ejti.

Legközelebb az oltás után jelentkezem összegyűjtött hírcsokrommal! Köszönöm, hogy elolvasták… 🙂

Videókat naponta készítünk, és a Komondorbaba-napló oldalunkra folyamatosan töltjük fel!