PostHeaderIcon Őszi készülődés a Portámkincse Komondoroknál

Október elseje van, szerdai nap. A kis csapat útra kél Budapestre, a kutyakozmetikába, Zengő és Tücsök fürödni mennek! Picur pedig elkíséri őket. Úgy gondoltuk, hogy a tél beállta előtt még Zengőt is rendbe tetetjük. Fürdött ugyan a nyáron, de a ” ruha” már bizony bekoszolódott. Igen nagy tolongás volt a kapuban, az autó hangjára, mindenki jönni szeretett volna! A most a két szerencsés utazó Zengő és Tücsök.

Zengő és Picur már tudták az utat. A kozmetikában már javában folyt Avar szépítése, aki a szombati kiállításra készült. Avar Monorierdőn lakik, Katona Adélék portájának hű őre. Lassan két éves szuka. A két “lány” békességben megfért, és osztozott a fürdőkádon! Mint mindig, nagy szeretettel és szakmai hozzá értéssel – nem kevés munkával -, szép tisztává varázsolták a két komondort. Na és persze Tücsikét is. Hogy Picur sem maradjon ki a sorból, kapott egy ajándék fésülést! :-) A megszépült Zengővel elindultuk meglátogatni lányát (akit azóta nem látott, hogy új otthonába került), Bársonyt!

Erika, a gazdi és Bársony nagy-nagy kíváncsisággal és szeretettel fogadta a kis csapatot. Bársika igen meglepődött, amikor Zengő belépvén a kapun, a szokásos szaglászás után, mint domináns szuka, lemorogta Bársonyt. De jött a felmentő sereg Tücsök képében, és igen hamar jó játszópajtásra leltek egymásban. Gyorsan hatalmas hancúrparti kerekedett! Zengő viszont a terület felfedezésével volt elfoglalva. Oda-odaszaladt hozzájuk, de a játékba nem kapcsolódott be. “Öreg vagyok én már ehhez, a magam 6 évével!”  :-) Picurka is a maga 8 évével, csak távolról szemlélte a fiatalok önfeledt játékát.

Na, de mint minden jónak, ennek a látogatásnak is vége lett, indultunk haza. Kitörő örömmel fogadtak az otthon maradottak, Legény, Betyár és Angyalka.
Szombaton (október 3-án) ismét izgalmas nap elé nézünk, hisz Betyárral megyünk Vecsésre, a Hungária Komondor Klub Speciális CAC kiállítására, melyről szintén be fogunk számolni! 😉

komondor_latogato2komondor_latogato komondor_latogato1  komondor_latogato3

2 válasz ehhez: “Őszi készülődés a Portámkincse Komondoroknál”

  • Eva Tietze szerint:

    nagyon tetszenek a beszámolótok .Jászberényben csak a Betyárt viszitek ?
    Üdv.Eva és Wolfgang

    • Üdvözöllek Benneteket kedves Éva, és Wolfgang!
      Nagyon örülök neki, hogy kalandoztok a honlapunkon, és igy tudtuk “naprakészek” lenni komondoraink életéről. Igen, csak Betyár visszük. Mint személyes találkozásunk alkalmával elmondtuk, és láthattátok is, Angyalka szőre nem alkalmas kiállításra. Bár ő biztosan szivesen venne részt egy kis magamutogatásban. :) Zengő szőrköntöse sem igazán alkalmas, mivel nyílt osztályos szukaként már nagyobb szőrhosszal kellene rendelkeznie. Két és félévvel ezelőtt le kellent nyírni, és meg nem érte el a kívánt hosszt. Legénykénk pedig már kicsi korában tudatta velünk, ő nem hajlandó parádézni! :) Nem szereti a kiállítások világát, így nem is erőltetjük! Pedig biztosan megdobogtatni egy-két komondorlány szívet! :)

      Kérlek benneteket, továbbra is látogassatok el honlapunkra, ígérem, lesznek beszámolók!
      Üdv.: Kati és Laci

Magyar nyelvű oldalunk
Under construction, sorry!!!
Büszkeségeink
Translate website:
Mottónk

"Ha olyan élőlényt akarsz magad mellé, aki nem okozhat csalódást neked, tarts ebet. S ha ez az eb egy tiszta tekintetű, méltóságteljes, fehér és nemes, ki szebbé teszi életedet, ez csak egy KOMONDOR lehet!"

„A kutya valóságos szent.
Természeténél fogva tiszta szívű
és őszinte. Ösztönszerűen tudja,
mikor nincs rá szükség: Órákig
képes nyugodtan feküdni, mikor
királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet.”

Munthe, Axel

Komondoros kategóriák
A komondor jelleme

Ez a független, de visszafogott természetű, kiegyensúlyozott, szívós kutya ma is igen közel áll a természethez. Önálló gondolkodású, a saját belátása szerint cselekszik, és a döntése az esetek nagy részében helyes! Megvan az a lenyűgöző képessége, hogy megítélje, vajon egy adott személy rossz szándékkal közeledik-e. A komondor buzgón őrzi territóriumát, és a hívatlan vendégeket nem engedi be. Nem agresszív: a komondor csendes, visszafogott kutya, amely csak ritkán hallatja a hangját. Nagyon bátor, és olykor igen domináns viselkedésű is lehet – ezért is tartják kevésbé alkalmasnak kezdők és engedékeny természetű személyek számára. A legszívesebben többnyire a „családja” társaságban tartózkodik, de arra is képes, hogy a nap nagy részében saját magát szórakoztassa a kertben. Soha nem erőlteti rá magát a gazdájára.

Magyar kutyafajták
A 9 magyar kutyafajta bemutatása
Komondor archívum