Archive for the ‘Kutyakiállítás’ Category

PostHeaderIcon Nyári összefoglaló a Portámkincse Komondorokról

Mélyen Tisztelt Látogatóink!

Tudom, rég nem jelentkeztem, de most pótolni fogom mulasztásomat!

Aranyos és Álom

Aranyos és Álom

Az augusztus hónap igen zsúfolt volt hál’ Istennek, programokban. Minden hévégén utaztunk, amit nagy örömmel tettünk! Bejártuk az országot a keleti csücskétől a nyugati csücskéig, Aranyosunkkal. Aki most már teljesen megszerette, és élvezi az őt övező szeretetet, népszerűséget.

Jártunk a határon túl is, Szlovákiában, Povodán, ahol a Szlovák Magyar Fajta Klubkiállításra kaptunk meghívást. Ibos Zoli, – a klub elnöke, kedves barátunk -, úgy intézte a dolgot, hogy biztosan elmenjünk, benevezett helyettünk. Így nem volt mese. De bizony, nem bántuk meg! Mad községben volt a szállásunk, egy magánpanzióban, ahol Aranyos és Picur hercegnő, – mert ő nem maradhat el -,  a nagy udvaron elemükben érezték magukat. Aranyos kíváncsian szemlélte az úszómedencét, majd egy hirtelen elhatározással bele is lépett. Na, akkor jött a meglepetés! :-) Úszott, de közben a szőre kezdett megtelni vízzel, és a farát húzta lefelé. Hiába tempózott, nem haladt… szerencsére a nyakörv a nyakán volt, így ki tudtuk segíteni. Nesze neked egész napos munka, Kállai Kati! :-) De mivel igen forró nyár volt, a bunda estére megszáradt… másnap pedig mehettünk a kiállításra, ahol növendék osztályban indult, és K1. CAC címet ért el. Nagyon jó hangulatú kiállítás volt, kedves, közvetlen emberekkel. Velünk voltak még a kuvaszos Pető Zoliék is, akikkel még ott eldöntöttük, jövőre itt a helyünk!

Jöttek menyasszonyok Legényhez Ócsáról, Szlovákiából, Miskolcról. Mi is voltunk a Hét Szilvafás menti Kennelben, babanézőben, baráti kiránduláson, elmentünk komondoros társunkhoz Ongára, ahol Laci büszkén mutatta állományát, szép komondor kölykeit.

Betyár unokák, amikor először láttuk őket 3 hetesen

Betyár unokák, amikor először láttuk őket 3 hetesen

Ott bele is szerettem egy 4 hónapos kanocskába, Attilába… de rejtélyes módon Laci csak mondogatta, aludjatok rá egyet… Miskolcra érve Csaba mutatott nekünk egy kupacnyi hógombócot… Kérdezi: – na, mim van nekem? Mondjuk: – látjuk, kiskutyáid!.. – Na, de milyen kiskutyák ezek?? Gondolkodóba estem, mert előtte járt nálunk Legénynél egy szukával, na, de az az alom még nem születhetett meg! – Nem tudjuk, Csaba! Ekkor jött a hatalmas meglepetés! Büszkén mondta: – a világon egyedül nekem van Betyár unokám a portán, amiből nektek szántam kiskutyát!

Mondanom sem kell, könnyes lett a szemünk, Csaba sem maradt ki belőle, mert ilyen gesztust még nem kaptunk senkitől. Ugyanis titokban intézte Pető Zolival a fedeztetést, nem szólt a vemhességről, a születésről, már csak akkor, amikor 3 hetesek lettek a kölykök! Nehezen tudta megállni már ő is, hogy el ne szólja magát, de így volt ez igazi meglepetés!

Jártunk Nemeshanyban, ahová minden évben elmegyünk. Pásztorkutya kiállításon. Mondanom sem kell, hogy útitársaink Aranyos és Picur voltak. A sárosfői Vadászházban kaptunk szállást, ami festői környezetben van. Hatalmas szabad tér, erdővel körbevéve. Aranyos rögtön felfedezte, és belakta a területet, ahol igazán jól érezte magát, hiszen szabadság volt, kerítések nélkül. Most először engedtük így szabadon. Nem csalódtunk benne! Rögtön behívható volt, szót fogadott. Picurral figyelték egymást, falkásodtak. Ezen a kiállításon is K1. CAC minősítést kapott.

Aranyos Tiszaújvárosban

Aranyossal Tiszaújvárosban

És két nap pihenés után meghívásunk volt Tiszaújvárosba, a Duna-Tisza Hagyományőrző Egyesülettel, pásztorkutya bemutatóra. A tiszaújvárosi polgármester úr kedveskedett vendégeinek  – akik a világ, és országunk több tájáról vendégeskedtek náluk, mint a város testvérvárosainak vezetői, – a pásztorélet, és a pásztorkutyák bemutatójával. Igazán nagy sikerük volt, és minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy a komondor vitte el a pálmát… Aranyosunk! Aki mindenkihez odament egy-egy simogatásért.. :-)

Tiszaújváros után Hajdúdorogra, CAC kiállításra utaztunk. Van egy pár hely, ahol olyan érzés kerít hatalmába, hogy ide vissza kell jönni, na, erre a listára most Hajdúdorog is felkerült. Szép környezetben, a helyi strandfürdő területén került sor a kiállításra, ami nagyon családias hangulatú volt. Aranyos ismét K1. CAC címet kapott.

A sok utazgatás közben elmentünk Ócsára, az Öreghegyi Kócos Kennelbe, hogy kiválasszuk a mi kiskutyánkat. Mivel a létszám igen lecsökkent a portán, és Legénytől születtek a kölykök, fedeztetés fejében egy kis szukát választottunk Álom a neve… gyönyörűséges, erős, vidám kiskölyköket találtunk az udvaron… na, ember legyen a talpán, aki választani tud, a sok pici szeretetgombócból.. :-)  Hosszas nézegetés után Álom a férjem kezében maradt… Ő lesz a mi kiskutyánk! Alig várjuk, hogy hozzánk kerüljön!

Aranyos Hortobágyon

Aranyossal Hortobágyon

Következő állomásunk a Hortobágy volt, ahol nemzetközi terelőversenyt rendezett a Duna-Tisza Hagyományőrző Egyesület, és mint pásztorkutya, Aranyos is meghívást kapott… És hát, mint mindig, “ahol a komondor megjelenik, beragyogja a napot!”.. (szabadon, Keve Gábor után) minden szem Aranyosra fordult! Jelen volt a Japán Állami TV is, akik rögtön odajöttek, és filmezték a komondort… Interjút kért a Hajdúsági Hírlap is, mivel ritkán látott kutya a komondor… :-(  Érdekes volt a terelőverseny, és érdekes volt látni a sok szép cifraszűrbe öltözött magyar pásztorembereket. Az este is kellemesen telt, ott aludtunk Hortobágyon. Finom volt a szürkemarha pörkölt pásztortarhonyával, és hallgattuk a citeraszót, soha nem hallott nótákat… csodás nap volt!

Laci és Álom

Laci és Álom

És eljött a nap! A mi kicsi Álmunk hozzánk költözött, hogy további életét itt élje le velünk! Mónika volt olyan kedves, és elhozta nekünk, mivel: mi nem érünk rá, neked is dolgod van :-) egyeztetés után autóba ültek, és hozták a mi kicsi komondor kölykünket. Be is költözött a portára vele együtt a boldogság, és vidámság! Nem szeppent meg, hogy idegen helyen van, idegen, nagy, felnőtt komondorok között! Mint aki mindig itt lakott, úgy járt-kelt… a többiek pedig kíváncsian fogadták. Zengő sem morogta meg, Legény (apa) keresztülnézett rajta, mintha ott sem lenne, Aranyos érdeklődve kísérgette. – Jól van – gondolták-, majd el megy, ahogy hozták… de az autó elment, Álom maradt.. oda a remény.. :-) Álom próbálkozott haverkodni, de falakba ütközött… nem vettek róla tudomást, Aranyost kivéve.. és jött a felismerés… és a nézés?! – Ugye nem gondoljátok komolyan? Csak elviszitek ezt a kis nyomulóst innen? :-)  Nem??!! A fenébe, ez már itt marad…

Legény papa

Legény papa

Álom kislánya

Álom kislánya

De érdekes módon nem bántották, nem morogtak rá.. lassan beletörődtek.. Álom pedig, tényleg álom… :-) tündéri egy kis komondorlány! Most már nagyokat játszik Aranyossal, Tücsivel megy a birkózás, fogócskázás. Tudja hol a határ Tücsivel szemben is, érzékeli, hogy kisebb, és úgy is játszik vele. Figyelgetjük, és kacagunk rajta, hogy nem kell ide apasági vizsgálat! :-) Tiszta apja! Még ülni is úgy ül, a szeme is olyan sötét, és hát, az akaratossága is olyan, mint az apjáé volt kicsinek… Az első pórázolásnál, amikor a nyakára került a nyakörv, úgy visított, mint akit nyúznak! :-) A többiek össze is szaladtak, hogy mi baj van? De amikor látták, hogy csak póráz, el is mentek gyorsan. Azért ballagtunk, le-leültünk… Autóztunk is, elmentünk Aranyosért, mivel fürödni volt, és hát Álomnak is meg kell ismerkedni a “macerálós” nénivel. Meglepetésként vittük el Katihoz… :-) Rögtön szerelem lett! Álom, álomszerűen tűrte a fülszőr szedést, az asztalra rakást. Na jóóóó, egy kicsit meglepődött, de amint lekerült az asztalról, rögtön folytatta a felfedezést, és a cigánykodást… :-)

Aranyossal Nagyvázsonyban

Aranyossal Nagyvázsonyban

Aranyossal Veszprémben

Aranyossal Veszprémben

Eljött a nap, indulhattunk Nagyvázsonyba. A listánk egyik kiemelt helyén szerepel, ahová vissza kell mennünk… szeretjük ezt a községet, valami varázsa van..Szent Mihály napi marhabehajtási ünnepség keretében volt pásztorélet, terelés, és kutya bemutató. A polgármester úr rögtön kézbe vette Aranyost, és vezetgette, vitte magával. Ez a szerelem tavaly óta tart… Aranyos nagyon érdeklődő volt a marhák iránt. A juhok is érdekelték, de a bocik érdekesebbnek bizonyultak. Figyelmeztettek is bennünket lábdobbantásokkal: eddig jöhettek és nem tovább! Buha Orsi igazi show-t varázsolt a pulijaival. Fantasztikus, amit csinál! A szereplés utáni “izgalmakat” a pumikölyök és a mudik társaságában Aranyos, hatalmas fogócskával zárták le! :-) Másnap irány Veszprém, ahol szintén bemutatót tartottunk, és ismét nagy sikerrel, melyet az M1 TV élőben közvetített.

A sok szereplés között azért voltak nálunk látogatók is, akik gazdijelöltek, Tiszaújvárosból: Gyula és családja. A 3 gyermek igen élvezte a komondorok társaságát, hatalmas fogócska, pórázolás, játék vette kezdetét. Elfáradtak mind a gyerekek, mind a komondorok… :-)

Csermely és Legény

Csermely és Legény

És hazalátogatott Csermely és Cserkész is, akik tavaly költöztek el tőlünk. Aranyos most sem hazudtolta meg magát, hatalmasat játszott mindkét hazalátogatóval.

Bizony most már jönnek a szürke hétköznapok, gondoltuk… de nem! Aranyos elkezdett tüzelni, úgyhogy izgalommal várjuk, hogy beteljesüljön a szerelem Legénnyel, és december közepe felé megszülessenek a várva-várt babák! Úgyhogy izgalmas napok, hónapok elé nézünk! Erről persze tájékoztatást fogok írni!

Annyit még megosztanék az olvasókkal, hogy megható dolgok is történtek velünk! Többen odajöttek hozzánk Tiszaújvárosban, hogy a tavaly itt szereplő komondorunk miért nincs most itt? Hiszen csodálatos komondort ismertek meg személyében. Elmondtuk a szomorú történetet. :-( És ugyanez volt Veszprémben és Nagyvázsonyban is… :-( A szomorúság mellett büszkeség is elöltötte a szívünket, hogy már nem élt hiába a mi csodálatos Betyárunk! Hiszen nyomot hagyott emberekben, akiknek hiányzott! És tudták, hogy ő a KOMONDOR volt… :-(

Kennelalapító Zengőnk betöltötte 9. életévét, kívánjuk, maradjon még sokáig velünk!

Köszönöm, hogy elolvasták a beszámolót, további hírekkel fogok jelentkezni!

Legény, Nimród, Aranyos (balról jobbra)

Legény, Nimród, Aranyos (balról jobbra)

Álom és Aranyos

Álom és Aranyos

 

PostHeaderIcon Öröm és bánat a Portámkincse komondoroknál

Kedves Látogatóink!

Legutolsó jelentkezésünk szomorú hírrel kezdődött. :-( Hát, sajnos most sem lesz ez másként.


A mi gyönyörűséges Betyárunk, május 29.-én, délután örökre lecsukta szemeit. Elment Angyalka után. :-(


Sajnos, a kullancs nem kímélte életét. 3 héttel azután, hogy a fejében találtunk egyet, Kállai Kati előző nap a fülében egyet, éppen fürdeni volt, minden tünet nélkül, itt hagyott bennünket.. :-( Hétfőn még Aranyost kergette, mert tüzelni kezdett, neki köszönhetően vettük észre, őrzött, üdvözölt, vidám volt. Kedden már nem ette meg a vacsoráját de úgy gondoltuk, meleg van, tüzelő szuka, ilyenkor nem nagyon esznek. Szerdán délután már nem tudott lábra állni. Rohantunk vele Egerbe az állatkórházba, de sajnos mire oda értünk, már nem élt. Abban a pillanatban összeomlott mindkettőnkben a világ! Rázogattam,szólítgattam, az orvost kirángattam, de sajnos már csak a halál beálltát tudta megállapítani! A mai napig nem tudom, hogy tudtunk hazajönni. Igaz, jó darabig el sem tudtunk indulni, csak zokogtunk. :-( Kétségbeesésemben hívtam Kállai Katit, aki egész úton beszélt hozzám, amíg haza nem értünk! Tudni akarta, biztonságban megérkezünk. Ezúton is köszönjük, Kati!

Hazaérve a többiek közrefogták az autót, szimatolták, majd elfordultak, és látszott rajtuk, tudják, itt megint komoly baj van. Megmutattuk nekik Betyár tetemét, egyenként elbúcsúztak tőle, majd utolsó útjára kísértük. Angyalka mellé temettük. :-( A mai napig nem tudjuk feldolgozni…

Mert Betyár, az Betyár volt. A gazdájával még a szívük is egyszerre dobbant! Tudták egymás gondolatát, mozzanatokból értették, mit akar a másik.
Nagyon jólesett, hogy fájdalmunkban nagyon sokan osztoztak. Sok üzenetet, telefont kaptunk. Sokan ismerték, ki fényképről, ki személyesen. Volt aki Betyárnak köszönhetően szerette meg a komondort, ezt maga írta le nekünk. Már nem élt hiába! Őrizzétek meg szép emlékeitek között!

 

Azt vettük észre, hogy gyászol a falka. Csendesebbek voltak, szétesett a falka. Három komondor három felé “szédelgett”. Kereste mindenki a helyét. Aranyost Zengő kezdte elfogadni, nem morogni rá, ha odabújt hozzá. Aranyos pedig minden egyes alkalmat kihasznált, hogy Zengő bizalmába férkőzzön. Nyalogatta, befeküdt mellé, hozzásimult… és Zengő nem zavarta el. Legény a maga férfias módján gyászolt. Be-be nézett Betyár kennelébe, meg-meg torpant a kazánház küszöbén, hiszen állandó vita volt Betyárral, kié lehet a hűvösebb hely… és nem értette, most nem morog rá senki. Zengő pedig megerősítette falkavezérségét. Sokkal éberebb, elevenebb lett a maga 9 évével. Kellett 3 hét, amikor láttuk, most már elmúlt a gyász, megy az élet tovább. Aranyos ismét kapja a figyelmeztető morgásokat, ha túlzásba viszi a közeledést. Ők könnyebben felejtenek….

 


A mi gyászunk még tart. Nincs nap, hogy valamiért ne emlegetnék Angyalkát és Betyárt… Még egy tányér, póráz gazda nélkül maradt.. :-( Nem tudom, mások ezeket a veszteségeket hogyan élik meg, de nekünk nagyon nehéz.. de majd az idő… és hát boldognak kell lennünk, hiszen a szeretetüket a magunkénak tudhattuk, amit a halál sem tud elvenni tőlünk! És a sok szép emléket amit együtt éltünk át! Köszönjük Angyalka a gyönyörű kölyköket, akikben tovább élsz! Betyárnak pedig a rengeteg élményt, sok ismerőst, barátot, akiket ha Te nem vagy, nem ismerünk meg soha! Nyugodjatok békében!

 

Voltak azért vidám percek is nálunk. Még Betyárral és Aranyossal voltunk Szolnokon, a Tiszavirág CAC kiállításon, ahol Betyár K1. CAC. HFGY-BOB, Legszebb Magyar Pásztor kutya III. helyezett, és FCI I. fajtacsoport II. helyezettje lett. Aranyosunk K1. HPJ-BOS megtisztelő címet nyerte el.

 

Aranyos, Szilvásváradon

Aranyos, Szilvásváradon

Aranyossal 3 napos CACIB kiállításon vettünk részt Szilvásváradon. Fárasztó volt a 3 napos ingázás, de Aranyosnak tetszett. Hiszen csak vele foglalkoztunk. Itt K1., HPJ címet zsebelt be.

 

Május 27-én Miskolcon jártunk Betyárral, Aranyos elkezdett tüzelni, így sajnos ő nem jöhetett. CAC, Retró CAC . Nagyon jó hangulatú kiállítás volt. Főleg a Retró CAC, ahol a 80-as évek ruháiban vezettek fel kutyákat, különböző stílusban, rock, pop, hippi… érdekes, és vidám volt! Betyár eredményei: délelőtt Res. CAC. délután: K1. CAC-HFGY-BOB, Legszebb Magyar Pásztor kutya III. helyezés, FCI. I. fajtacsoport I. helyezés. El sem akartuk hinni! De roppant büszkék voltunk, és örültünk.

 

Vasárnap reggel sem volt pihenés: irány Szerencs, Betyárral. Nagyon meleg volt, de a szép környezet a Rákóczi várban kárpótolt mindenért. És akkor még nem tudtuk, de ez volt az utolsó kiállítás, melyen Betyárral részt vehettünk. Res.CAC eredménnyel tértünk haza.

 

Voltunk Salföldön, Cserkészünk is ott volt, K. 4. helyezett lett! :-) A ringdresszúrát még kicsit gyakorolni kell. Jól éreztük magunkat, már amennyire az akkori lelkiállapotunk engedte.

 

Legény és Kati fajtát népszerűsít

Kati és Legény

Legény és Kati fajtát népszerűsít

Kati és Legény fajtát népszerűsít Kápolnán

Mialatt Salföldön jártunk, addig Legény Kápolnán, a falunapon népszerűsítette a fajtát. Önmagához képest, tudni illik, Legény nem igazán szeret rendezvényekre járni, jól teljesített. Türelemmel viselte a simogatást, a szereplést. Talán még kicsit tettszett is neki.. :-)

 

Komondor Fesztivál, Vecsés

Komondor Fesztivál, Vecsés

Bugac, Aranyossal

Bugacon, Aranyossal

Bugac, Aranyossal

Bugacon, Aranyossal

Voltunk Komondor Fesztiválon, Vecsésen, elmentünk Bugacra, a Dr.Ócsag Imre Emlék Kiállításra, Aranyossal. Hadd szokja, szeresse meg a kiállítás világát is. Minél többet visszük, látszik rajta, hogy jó élményekben van része, kezd ráérezni, hogy jó ez neki. Tetszik az, hogy körülötte forog a világ. :-)

 

Persze ennyi kiállítás nem múlhatott el kozmetika, fürdés nélkül. Aranyos is profi módon közreműködik a procedúrában. Tudja, mikor mit kell tennie. Büszkék vagyunk rá, hogy itt is jól viselkedik, közreműködő a fürdésben. :-)

 

Nyírott Legényünk, aki közel 80 kg!

Nyírott Legényünk, aki közel 80 kg!

Eljött az idő, hogy Legény ruháján igazítsunk. Terveztük már tél óta, hogy meg kell könnyíteni, ne kelljen cipelnie ennyi szőrt. Hiszen már betöltötte a 6. évét. Na, Legény már nem annyira közreműködő! :-) Ha ő leakar feküdni, akkor lefekszik.. És ezt a szőrmennyiséget nem lehet párperc alatt levágni. Több órás kitartó munka, emberkezet nem kímélő feladat. Aki nyírt már komondort, azt tudja, mennyi energiával, víz-vérhólyaggal jár! :-) Kétszeri nekifutásra, közel 5 kg szőrtől szabadult meg Legény. Látszik rajta, sokkal jobban érzi magát, könnyebben mozog, hiszen a hosszú szőr nem akad, nincs útban. És persze meg is lett fürdetve. Kíváncsiak voltunk arra is, mennyi lehet a súlya. Mi mondogattuk, biztosan van 80 kg. Kétkedve néztek ránk. Többen mondták, ilyen súlyú komondor ma már nem nagyon létezik. Eljött az igazság pillanata. Mérlegre került Legény. És bizony a mázsa 79,8 kg-ot mutatott.. :-) felezett szőrrel… sokat nem tévedtünk! :-)

 

Egyelőre ennyit mesélek most el, de hamarosan jelentkezek Szlovákiai élménybeszámolóval, mert voltunk Povodán Aranyossal… és volt menyasszony Legénynél, és bővülni fog a falka, Hófehérke-Legény kislány költözik majd hozzánk! Úgyhogy, lesz mit mesélnem! Addig is legyen kellemes nyara Mindenkinek!

 

Ezekkel a képekkel búcsúzunk Betyártól! Bennünk örökké élni fogsz!

 

komondor_betyarunk1komondor_betyarunk2

PostHeaderIcon Februári események a Portámkincse komondoroknál

Üdvözletünk kedves Látogatók!

 

A február hónap igen mozgalmasan telt Portámkincsééknél. Nagy volt a készülődés, hiszen évadnyitó kiállításra a FEHOVA-ra neveztünk, mely igen rangos nemzetközi CACIB Winter Dog Show. Aranyosunk élete második kiállítása, a tőlünk nyáron elköltözött Cserkésznek pedig élete első megmérettetése volt.

 

Persze, a kiállítást, mint mindig, a Gubancoló kozmetikában történő fürdés előzte meg. Aranyos szőre még kialakulóban, könnyebb feladat volt rendbe tenni. A fürdést igen bátran, türelmesen fogadta. Kati “macerálós”néni igen elégedett volt a mi ügyes Aranyosunkkal, aki önállóan ment a fürdető kádba, és a kozmetikai asztalra. :-)

 

Na, de Betyár az már keményebb dió volt! :-) Na, nem a viselkedése miatt, hanem igazi Portámkincse színnel, és rengeteg szőrbe ragadt homokkal, földdel, meg minden mással indultunk a tisztító-szépülő fürdetésre. Ezúton is köszönjük Kállai Katinak az embert próbáló munkát! Nagyon szép, tiszta komondort kaptunk vissza. Jól dolgozott az automata mosógép… :-)

 

Betyár már kedden túlesett a fürdetésen, ami egész napos program volt. És indult a komondor panzió a 63 m2-es lakásunkban.

 

Persze, miért ne, szakadó eső, sár, hideg. Nem éppen komondorszőr szárító, és kímélő időjárás. Így Betyár felköltözött hozzánk, amit nem igazán bánt. El is volt fáradva kellően. Na, de vannak szükségletek, melyeket azért a lakásban nem lehet elvégezni, így este csak le kellett menni a szakadó eső ellenére egy kis sétára. Meg is lett az eredménye! :-) :-) A szépen, tisztára kimosott bunda, hasaljig felázott… :-( :-( Na, most mitévők legyünk! Oda Kati hatalmas munkája! Törölköző ennek kevés… elő a porszívót! Betyár eldőlt, mint a krumplis zsák, amint a porszívót bekapcsoltam. 😀 2 órahosszat szívattam tincsről-tincsre a felázott rasztákat. Ki is jött belőle 2 liternyi sáros víz. :-) Másnap, szerdán, Aranyos is csatlakozott a panzióba. Na, Ő már kicsit problémásabb volt. Izgett-mozgott, nem találta a helyét. Láttuk, nem igazán érzi magát jól a lakásban, a szőre száraz volt, úgy döntöttünk, jobb helye lesz odahaza a kennelben. És igen! Igazunk volt.

 

Csütörtök hajnalban összeszedtük komondorainkat, és izgatottan útnak indultunk Budapestre. Mi érkeztünk elsőnek a kiállítás helyszínére,így szabadon bóklászhattak, belakhatták a területet komondoraink, akik Aranyos kezdeményezésre rendeztek egy kis játékot is. Betyárunk magabiztosan, ahogy szokta, szépen mutatta magát a ringben, látszott rajta, nagy gyakorlattal rendelkezik, és örömmel teszi. Aranyosunk is szépen, de kicsit bátortalanul viselkedett a körben. Hiszen neki még szokatlan, hogy fegyelmezetten kell állni, idegen ember fogdossa, nyomkodja, szájába néz. De nagyon ügyes volt! Büszkék voltunk rá (is)! És minden nappal bátrabban viselkedett!  Futás közben már felnézett a gazdira: jól csinálom? és boldogan futott!

 

Pénteken szombaton jött Cserkészünk is Istvánnal. Első bálozó 😀 volt a fiú is, aki igen szertelen, hiszen 9 hónapos kölyök!  Na, de a ringben, igazi felnőtt módjára, mint aki mindig ezt csinálta, fegyelmezetten viselkedett, szépen megállt, tűrte a mustrát.
😍

 

A bírálatok után, mind a 4 napon, felkerekedtünk, és elindultunk a vadász-horgász pavilonokba, fajtát bemutatni, népszerűsíteni. Hatalmas sikerük volt. Sok ámuló, elismerő dicséretet, rengeteg simogatást kaptak. És persze készültek közös fotók, szelfik…
❤️

 

Azokon a napokon, amikor Cserkész is ott volt, a két gyerek, Aranyos-Cserkész páros, bemutatót rendezett,milyen önfeledt játékba is tud merülni két komondor… Megismerik egymást, hiszen mikor Cserkész még nálunk lakott, Aranyos volt a játszótárs…

 

Szombaton meglátogatott bennünket Aranyos tenyésztője, Pogácsás Mónika is. Nagy volt az öröm mindkettőjük részéről. Köszönjük Mónika, hogy ránk bíztad Aranyos további életét!
💓
Ígérjük, méltók leszünk a gazdi névre.

 

Élményekkel, eredményekkel, fáradtsággal teli feledhetetlen 4 nap volt, most így először két komondorral.
 ❤️

 

Elért eredményeink:

Betyár: 4x K1., 4x CAC., 4xCACIB., 3xHFGY-BOB
Aranyos: 2x K2., 1x HPJ-Junior BOB., 1x K3
Cserkész: 2x K1., 2x HPJ

27858907_1807659065934726_9019451476558755324_n 27867033_1807659102601389_4048309792151223642_n 28058491_1806658286034804_7554821935775564651_n 28059020_1808850492482250_7618618050484192001_n 28276599_1808850022482297_6065810112024212044_n 28070934_1809865489047417_148428723047485155_o

Igen büszkék vagyunk komondorainkra, hiszen nem kis teljesítmény volt, hogy 3 alkalommal a BIS körben szereplést is meg kellett várni. Tették ezt türelemmel, igaz fáradtan, de látszott, boldogan! Hiszen a gazdáért mindent!

❤️
A kiállítás befejeztével, mikor hazaértünk, látszott azért a boldogság, most már szabadok lehetünk! Örültek a többiek is nekik, boldog futkározás, játék zárta le a 4 nap izgalmát.

 

Mi, emberek is nagyon jól éreztük magunkat, hiszen nagyon sok más magyar fajtás ismerőssel találkoztunk, beszélgettünk.

 

Azért a portán is vannak események. Volt szabad rohangálás a komondorok áhított titkok kertjében 😀 amit minden alkalommal nagy-nagy izgalommal várnak. Ilyenkor Zengő is átmegy tinédzserbe. Nagy játékba kezdenek Zengő-Aranyos-Angyalka-Betyár. Legény a komoly férfiak bölcsességével figyeli őket, egy-két mozdulatra betársul…

 

A hétvége pedig a szerelem jegyében telt. Legényhez menyasszonyt hozott Csaba, Avar személyében. Jött a megszokott team, Zoli, Sanyi, Béci, és a jó hangulat! Reméljük, sikeres volt a nász, május elején kiderül.

 

Készülünk a DNS mintavételre, ami január 1-től kötelező a tenyészállatoknál. Betyár, Legény és Angyalka. Aranyos még ráér, Ő még fiatal. 

 

Köszönöm, hogy ellátogattak oldalunkra, és elolvasták élménybeszámolónkat!

 

PostHeaderIcon A cseperedő “Cs” – alom – 2. rész

Kedves Látogatóink! Folytatom a beszámolómat, hiszen van bőven élmény, mesélni való.

komondor_nagyvazsony2Szeptember 23-án Nagyvázsonyba látogattunk, Szent Mihály napi marha nagy behajtás, és szüreti mulatságra. Gyönyörű Balaton felvidéki település. Kedves lakói nagy szeretettel fogadták a fajta bemutatóra érkező magyar pásztorkutyás gazdikat. komondor_nagyvazsony3Fábry Szabolcs polgármester úr pedig rögtön, amint meglátta Aranyosunkat, és Betyárt, eldöntötte, neki kell komondor! :-) A fajta bemutatón össze szokott párosként sétált Aranyossal. Amikor csak tehette, vissza-vissza tért hozzánk, és dögönyözte, szeretgette két komondorunkat, de a szívébe mi úgy láttuk, Aranyos lopta be magát jobban! Megcsodálhattuk lovas hintóikat, mellyel séta kocsikázni lehetett. Volt itt főző verseny,népdal éneklés, önfeledt tánc, és a rendezvény befejezéseként behajtották a marhacsordát, melyet komondoraink érdeklődéssel figyeltek. Méltó befejezése volt a hagyományőrző rendezvénynek! Köszönjük a lehetőséget, (Keve Gábornak) hogy részt vehettünk, nagy élmény volt! Fábry Szabolcs polgármester úrnak pedig a vendéglátást.

komondor_nagyvazsonySzeptember 30-án Kunhegyesen voltunk Betyárral, Szent Mihály napi vigadalomban, mint Hungarikum, magyarfajta bemutatón. Nagyon jó hangulatú rendezvény volt, sok-sok kedves emberrel. Szívélyesen invitáltak bennünket a főző verseny résztvevői, kóstoljuk a sok finomságot, amit főztek. Igen nagy feltűnést keltettünk Betyárral, mert ahogy a helyiek mondták: ritkán látnak komondort erre felé… Reméljük, hogy sikeres volt fajta bemutatónk, és többen gondolkodnak el azon, hogy ezt az ősi magyar fajtát választják társuknak, portájuk őrének.

Következő látogatásunk Veszprémben volt, a már hagyománnyá vált Szent Mihály komondor_nagyvazsony4napi behajtási pásztorkutya bemutatón október 1-én. Ennek a bemutatónak minden évben igen nagy a látogatottsága. Voltak olyan látogatók, akik már ismerősként üdvözöltek bennünket, és Betyárt.

 

A Cs alom gazdijai rendszeresen küldik beszámolóikat, és fényképeiket a “kicsikről”. Így mi is részesei lehetünk fejlődésüknek, életüknek.

komondor_nagyvazsony5Október hónapban először Csermely törzskönyvét vittük el Timiékhez Érdre. Nagy Örömmel fogadott bennünket a két komondor, Csermelyünk, és Inas. Csermely komondorunk nem változott semmit, azon kívül, hogy nagyra nőt, ugyanolyan szeleburdi, ugribugri, vigyorgó, kakaós csiga farkú, boldog komondorlány! Timiék elmondása szerint illik rá a törpördög becenév. Inassal nagy egyetértésben élnek, és persze ne felejtsük el Kaktusz macskát sem.

Köszönjük Timi és Tamás a lehetőséget, hogy otthonában láthattuk Csermelyt, aki igen bájosan tud mosolyogni. Én nem is vagyok rossz nézéssel.

komondor_nagyvazsony6Következő úti célunk Hatvan, Cserkész. István és Gabi két évet vártak erre a komondor fiúra. Büszkén mutatták, mekkorára nőt, milyen területe van. Persze Cserkész is megmutatott minden “rosszaságot”. :-) Látszik, hogy boldog élete van.

Ez nagyon jó érzés egy tenyésztőnek, hogy látja, és hallja, hogy milyen szépen nőnek, őrzik a portát, szeretik a gazdát, és a gazdi is büszke, és nagyon szereti a komondor kölyköt, amit mi nevelgettünk, dédelgettünk nekik. Legyen hosszú, boldog életük!

komondor_bercMeglátogattuk Betyár testvérét Bércet Pásztón. Gyönyörűséges, hatalmas szőrmennyiséggel rendelkező komondor fiú, aki nagy vehemenciával védi gazdái házát. Örülünk, hogy láttunk Bérc!

És végül: őszi fotózás volt a két fiú részt vételével a határban. Fotó: Jakab Flóra természet fotós. Nagy élmény volt a két fiú, Betyár és Legény fotózása az erdő szélén, őzek járta határban. Nagy érdeklődéssel szaglásztak, nézelődtek a számukra ismeretlen területen. Volt szabadon futás, fegyelmezett pózolás. El is fáradtak rendesen. Legközelebb a lányok kerülnek sorra.

 

komondor_par1komondor_par

Ezekért a maradandó élményekért köszönet illeti: Udvardiné Lukács Ilonát, Keve Gábort, akik lehetővé tették a fajta bemutatókon való részt vételünket, Portámkincse gazdikat a fotókért, a beszámolókért, melyekkel meg kacagtatnak bennünket, Jakab Flórának a csodás fotókért, Kállai Katinak, hogy tisztán, ápoltan jelenhessenek meg komondoraink, és nem utolsó sorban komondorainknak, hogy vannak nekünk!

A sok utazgatás közben azért itthon is történnek dolgok. Jönnek látogatók, akik Portámkincse kis komondorokat szeretnének majd haza vinni. Reményeink szerint 2018. tavaszán, április-május környékén várható Angyalka-Legény párosításból.

PostHeaderIcon Nyári fajtabemutatók, kiállítások Betyárral

Betyárunk újra hódít

2017.07.02.-án Bugacpusztán jártunk Betyárral.

Bugacon jártunk, fajtabemutatón a pulis-komondoros Kállai Katival, a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület meghívására. Szerencsére remek időnk volt, igazi komondornak való. A helyszín pedig csodálatos.Autentikus környezetben hallgattuk a tárogató búgó hangját! Pásztor ruhába öltözött felnőtt férfiak, és gyermekek sétálgattak mudijaikkal, pulijaikkal és sinkáikkal. Két kisfiú fotózkodott le Betyárral, akik Édesapjukat kísérték el. Ilyen szépen mondva rég nem hallottam gyermek szájából elhangzani: Édesapánk! A hatalmas fehér eperfák árnyéka alatt jót beszélgettünk, találkoztunk ismerősökkel, hiszen a Pumi- és Kuvasz Klub spec.CAC Kiállítást rendezett. Érdeklődéssel néztük a terelő versenyt, és ösztönpróbát. Az Egyesület vendégeiként finom szürke marha pörkölt pásztortarhonyával volt az ebéd a Karikás Csárdában. Köszönjük szépen Keve Gábornak a lehetőséget!

Augusztus 12.-én pedig kedves vendégeink leptek meg bennünket:
A mai délutánon nagy öröm ért bennünket! István, Lilla és Cserkész meglátogatott bennünket! Volt ám fogadtatás a kapuban! És Cserkész, mint aki el sem ment innen, körbejárta a porta minden szegletét, és látszott rajta, hogy felismeri a helyet. Rögtön megtalálta, hol van a töpörtő, hol a farakás, bekukkantott a kennelekbe, és persze a gyertek-gyertek hívószóra rögtön szaladt! Persze Aranyossal rögtön játékba kezdtek. Sokat nőt a kis Cserkész. 18,5 kg, 52 cm magas. Mikorra elindultak haza, igazi Portámkincse színe lett. Volt vödörben lábmosás, aztán futás. Köszönjük István ezt az élményt, nagyon jó volt látni a kis gézengúzt!

És elérkezett augusztus 18.-a, elindultunk Nemeshanyba, a Sárosfői vadászházba, ahol 4 nagyon kellemes napot töltöttünk el. Ez már nálunk hagyománnyá vált, hiszen 2010. óta minden évben elmegyünk a Pásztor- és Juhászkutya CAC kiállításra. Ennek a kiállításnak egyedi és mindig nagyon jó hangulata van. Hogy a környezet teszi, a vendéglátók, vagy maguk a megjelentek nem tudni, de “Devecser” az “Devecser”. És nekünk minden évben ott a helyünk. Ebben az évben igen sok 203, juhász- és pásztorkutya jelent meg.

Betyárunk Champion osztályban indult ellenfele Vili Won Thüringen volt. Betyár K1., CAC címet ért el, igy indulhatott a fajtagyőztes címért. Az összevetésben Champion szuka, Avar nyerte el a megtisztelő fajtagyőztes címet, Betyárunk pedig az ellentétes nemű legszebb komondor lett, vagyis BOS.

A szálláson 3 komondoros család kapott helyet, 6 gyermekkel és 4 komondorral. És igaz a mondás, sok jó ember kis helyen is elfér.

Augusztus 26.-án pedig Magyarfajta bemutatón jártunk Tiszaörsön, az FM. Hungarikumért felelős Főosztály meghívására.
Embert, kutyát próbáló hőségben került sor augusztus utolsó szombatján a VI. Tiszaörsi Veterán Különleges Járművek Találkozója, Főzőverseny és Gasztronómia Fesztiválon belül a magyar kutyafajták bemutatására. Mind a 9 fajta képviseltette magát.

komondor_betyar_tiszaorsAz 1300 fős település apraja-nagyja megjelent ezen a rendezvényen és bizony nagy érdeklődéssel nézegették a kutyákat. Minden nagyképűség nélkül mondhatom, a két legnagyobb csodálatot a komondor és a kuvasz megjelenése okozta.
Nagyon jó hangulatú rendezvény volt! És finom ételeket főztek hatalmas üstökben. Készült ott birkapörkölt, töltött káposzta, hagyományos és birkás változatban. Mi a hagyományost választottuk, de én még életemben nem ettem ennyire finomat! Tényleg elmondható, szívük-lelkük benne volt! Látványos volt a fiatal néptáncosok műsora, a gyönyörű hangú Fegyverneki fiatal lányka operett összeállítása, és Maksa Zoltán egész napos konferálása, humoristákkal spékelve. :-) Köszönjük a lehetőséget Udvardiné Icukának!

Ennyit szerettem volna megosztani Önökkel, egyelőre. Köszönöm, hogy elolvasták!

Fotókat Devecserről itt találnak: Facebook, Pásztorkutya CAC – album

Tiszaörsről itt: Facebook, Magyarfajta bemutató – Tiszaörs – album

Bugacról pedig itt: Facebook, Bugac – album

PostHeaderIcon Az egri Komondor Fesztiválról, tömören

Aranyos a fesztiválon

Május 27-én, Egerben, az Érsek-kertben Nemzetközi Komondor Fesztiválon vettünk részt. Csodás környezetben, jó ismerősök, barátok társaságában, kellemes hangulatban telt az idő.

Aranyossal vettünk részt a fesztiválon, aki szuper ügyes volt! :-) Büszkék is vagyunk rá! Nem igazán izgatta, hogy idegen helyen van. Érdeklődve szimatolt mindenfelé, figyelgette a sok idegen komondort.

A ringben is fegyelmezetten, szépen viselkedett, pedig most látott ilyet először. A bemutató alatt figyelte a gazdit, hogy mit is kell csinálni. Látszott rajta, mennyire élvezi a körbefutást! Jó mókának fogta fel.

A bíró röviden összefoglalva így ítélte meg: ami lényeges, és fontos, az jó rajta. Büszke volt a tenyésztője, Pogácsás Mónika is, aki eljött őt megnézni. Szeretettel üdvözölték egymást. El is fáradt kellően, mikorra hazaértünk. Emlékezetes nap volt, jól éreztük magunkat! :-)

komondor_aranyos1 komondor_aranyos2 komondor_aranyos3 komondor_aranyos4

PostHeaderIcon Februári fantasztikus fejlemények!

Kedves Látogatóink, Olvasóink!

Kicsit ugyan el vagyunk maradva az élménybeszámolókkal, de igencsak eseménydús időszakon vagyunk túl!

Kezdem azzal, hogy január 20-án ellátogattunk az Öreghegyi Kócos kennelbe, hogy új kis családtagunkat válasszuk ki, egy kis komondorlány személyében. 9 eleven, 4 lábon guruló hógombóc fogadott bennünket! Egyik aranyosabb volt, mint a másik! Látszott rajtuk, hogy milyen jól érzik magukat a 2,5 ha-os területen, anyjuk és Kávé társaságában. Kíváncsi örömmel futottak hozzánk. Mi, szívünk szerint elhoztuk volna mind a 9 kiskutyát, de hát rájuk is várnak a gazdijaik! Nagy boldogság volt a kezembe venni a kis Aisát, akinek én az Aranyos hívónevet választottam, apai nagymamája emlékére. :-) Elmondtuk, hogy hamarosan jövünk érte.

Február 14-től pedig elkezdődtek a már nálunk hagyománnyá váló FEHOVA CACIB kiállítás előkészületei. Kedden, 3 hónapnyi kihagyás után Betyár megjelent a kozmetikában. Boldogan üdvözölte Katit, és aztán jöhetett a feketeleves. :-) Mert bizony a kemény téli korom, sár igen szürkévé varázsolta a szőrét! Megdolgozott kozmetikus és Betyár is a szép, fehér szőrért! :-) Mivel a komondor szőre nyáron sem szárad könnyen, hát még télen, így szobakomondor volt majd’ 1 hétig, Picur “nagy örömére”! :-) Igen gyorsan tudatta Betyárral: “-itt én vagyok itthon, te csak vendég vagy, úgy is viselkedj!” :-) :-) komondor_betyar_fehova

Betyár elért eredményei: 3 x Res.CAC, 3 x Res.CACIB cím, a Dr.Ócsag Imre emlék kiállításon pedig CAC cím! komondor_portamkincse_betyar

A szobakomondorként eltöltött majd 1 hét után boldogan vette tudomásul, hogy szaladgálhat, ugathat, őrizhet az ő portáján! A szabadság nem tartott sokáig, mert először Zengő, utána pedig Angyalka kezdett el tüzelni. Így kennel-fogság! Éjjel a lányok őrködnek, egyik nappal Legény, másik nappal Betyár védheti a lányokat, és a portát. :-)

Elérkezett az idő, hogy elhozzuk Aranyost. Úgy beszéltük meg a férjemmel, hogy csak a kiállítási idő után hozzuk el, hiszen nem tudjuk, hogyan fogadják a többiek, és nekünk is több időnk lesz foglalkozni vele. Boldogan keltünk útra. :-) Aranyosnak a fülébe súgtam, köszönj el anyukádtól, a tesóktól, mert mától más környezetben, más komondorokkal, más gazdikkal fogsz élni! De azt garantáljuk, hogy boldog életed lesz nálunk! Mi mindent megteszünk ami tőlünk telik, hogy hosszú, tartalmas, boldog életed legyen nálunk! komondor_portamkincse_aranyos

Megérkezésünkkor a kapuban fogadta először Betyár a kis jövevényt. Bátran indult ismerkedni Aranyos. Semmi gond… Betyár megszaglászta, aztán elballagott. Jött Legény. Ő is ugyanígy cselekedett. Na, most pedig engedjük a lányokat. Zengő, ahogy szokta, morrantott egyet: vedd tudomásul, itt én vagyok a főnök! Angyalka is megszaglászta, kísérgette. Tücsök pedig, aki egyébként mindenkit játszótársnak néz, most kicsit nehezményezte, mit keres ez itt??? Kellett pár nap, amikor a duzzogás elmúlt, és játszótársra leltek egymásban.

Aranyos bátor, élelmes, ügyes, “nem félek semmitől, és senkitől” csajszi! :-) Megismerkedett új otthonának minden szegletével. Bár látszik, hogy a testvérei hiányoznak, nincs kivel játszani.  Igaz, most már Tücsök játszik vele, de azért igényli az összebújást, együtt futást. Nem hagyjuk unatkozni, visszük kirándulni, hogy szokja az autót, szokja a különböző szagokat, zajokat, és a póráz hatalmát. :-) Nem oda megyek ahová én akarok, hanem oda, ahová a gazdi. komondor_portamkincse_jatek

A hétvégén pedig elvisszük Legénnyel a kozmetikába. Hadd szokja a kozmetikust, Katit, hogy babrálnak vele. Persze még semmi fürdés, csak ismerkedés. Mert reményeink szerint sok-sok kiállításon fog szerepelni.

Köszönjük, Szabóréti Csahos Hófehérke, és Szentmiklósi Kéktavi Magor, és persze Pogácsás Mónika, ezt a csodálatos kis Aisa Aranyost!

PostHeaderIcon Betyár háromszoros, abszolút nemzetközi győztes lett Komáromban!

Évzáró díjeső!

Komáromban jártunk a hétvégén, ugyanis 3 napos nemzetközi kutyakiállítás (CACIB) volt a Monostori erődben. Két éve nem voltunk itt, és most úgy döntöttünk, elmegyünk, mert ennek a helynek varázsa van (még kutya nélkül is élvezetes).

>A nevezési szám rekordnak mondható, hiszen a 3 napon több, mint 6000 kutya mérettette meg magát. Egész hétvégén igen hideg idővel indult a nap. Ködösen, vacogósan, kicsit szelesen, de szerencsére eső nélkül. Azért a napocska is ki-kimosolygott ránk. 32 Komondor nevezett erre az idényt záró rangos eseményre. Vasárnap örvendetes meglepetésben volt részünk, hiszen Bezzeg István és kislánya, Lilla – leendő komondoros gazdik – is megjelentek, hogy megnézzék, Betyár hogyan szerepel. Lilla és Betyár között örök barátság kötődött. Nagyon klassz napot töltöttünk együtt! Komondoros barátunk, Katona Adél, kutyusa: Avar, István, Lilla és mi hárman felfedező útra indultunk, és megcsodáltuk az erőd egy kicsiny részét. Felmásztunk a falára, és gyönyörködtünk a Dunában, mely alattunk folydogált. Bemerészkedtünk a toronyóra alá is, egy-két fotó erejéig. Bár ez tiltott terület, el is küldtek bennünket, de a fotó sikerült! :-) Sajnáltuk, hogy “néma” volt az óra, és nem trombitált. Nem baj, majd jövőre!

Most pedig az elért eredmények a három napban:

– pénteken a bíró: Antal Ferenc

K1, CAC, CACIB, BOS komondor_betyar

– szombaton: bíró: Dr.Hudák Péter

K1, CAC, CACIB, BOS

– vasárnap: bíró: Mészáros Mihály

K1, CAC, CACIB, BOS

komondor_betyar2komondor_betyar_dijai

Csodaszép eredménnyel zárta Betyár ezt az évet! Büszkék is vagyunk rá! Köszönjük a bíró Uraknak a bírálatot!

Bizony még egy nagyon nagy öröm ért bennünket, mert Boglya kutyánk – aki a Kulcsi Komisz Komondor Kennel oszlopos tagja -, a dömsödi Pásztorkutyás Találkozón elnyerte a legjobb kan, és a legszebb mozgású kan címet! Boglya, büszkék vagyunk rád! Csabáéknak pedig további sok sikert kívánunk!

Azért nem maradunk ám meglepetések nélkül sem, annak ellenére, hogy vége a kiállítási szezonnak. Reményeink szerint hamarosan babás hírekkel jelentkezhetünk! :-)

 

Reméljük, minden rendben lesz, és sok-sok bébikomondoros képpel örvendeztethetjük meg Kedves Látogatóinkat, és persze a leendő gazdikat!

 

Addig is minden jót kíván: az összes Portámkincse!

PostHeaderIcon Szeptember végén…

Kedves Látogatóink!

Utolsó bejelentkezésünk óta sok minden történt Portámkincséék otthonában! Volt fürdés, kiállítás, faházépítés, fajtabemutató. Szóval, sorban! :-)

Mint minden kiállítás előtt, most is meglátogattuk Betyárral Kállai Katit, akinek bőszen hordjuk a jó hevesi földet Betyárszőrbe rejtve. :-) Bizony, minden alkalommal megdolgozik állandó segítőjével Kati, hogy Betyár szépséges, illatos, tiszta “ruhát” kapjon. :-)

A kecskeméti CACIB kiállításra mindkét napra neveztünk. Reggel elég hűvös időben indultunk, napközben viszont igen szórta ránk sugarait a Nap. Nagyon meleg volt! 17 komondort neveztek, ebből 11 jelent meg. A pénteki napon Betyárunk az előkelő 2. helyezést: Res. CAC, és Res. CACIB eredményt ért el. Szombaton ismét útra keltünk, de most csepergő eső kísérte utunkat, melyből záporok alakultak ki. Ezen a napon 18 komondor nevezése volt, és meg is jelent mindenki. Azért az idő kegyes volt hozzánk, mert mikorra a bírálatok kezdődtek, elállt az eső. Így a bíránknak fekete félcipőbe öltözött komondorokat kellett bírálnia. Ezen a napon Betyárunk CAC, CACIB, HFGY-BOB cím birtokosa lehetett! :-) Kíváncsiságból megvártuk a BIS kört: Pető Zoli, a Fehér Morcos Kuvasz Kennel tulajdonosa ezen a napon kuvaszaival az összes lehetséges nyereményt (kutyapár-, tenyészcsoport-, Legszebb Magyar Fajta – díjakat) besöpörte! Ez úton is gratulálunk neki! Mivel a Nap is újra kisütött, igencsak kimelegedve, fáradtan, de nagyon boldogan indultunk haza.

Még mi Betyárral szerepeltünk, lányunkék Zengővel Tiszaújvárosban, fajtabemutatón vettek részt a “Hajdúk a szigeten” – rendezvény keretén belül, Keve Gábor, a Duna- Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző Egyesület elnökének meghívására.  komondor_zengo komondor_zengo1A sok látogatónak Zengő igen nagy kedvence lett, mert megcsodálták, kicsik és felnőttek egyaránt! :-) Ő pedig fürdött a rivaldafényben! Hagyta, hogy gyerek kezek fonatokat készítsenek a szőréből, nyomkodják, fotózkodjanak vele. Boldogan és fáradtan tértek ők is haza, de rengeteg élménnyel. :-)

Szeptember 22-én megérkezett a régen várt faház! Ebben szeretnénk ugyanis berendezni a reményeink szerint anyukává váló Zengő és Angyalka gyermekneveldéjét. :-) komondor_szulootthonNagy izgalommal várjuk, hogy benépesüljön ez a 9 négyzetméteres komondor “szülőotthon”, és kölyök bölcsőde-óvoda. Hamarosan elválik, lesznek-e kicsi honfoglalók!

Szeptember 25-én Szent Mihály napi rendezvényre voltunk hivatalosak Veszprémbe. Ez már a 3. alkalom, hogy Keve Gábor meghívására részt veszünk a búcsún, mely az állatok behajtásának napja a pásztorok életében. komondor_betyar_kecskemet1A közönség megismerhette a magyar pásztorkutyákat: a komondort, a kuvaszt, a pulit, a mudit és a pumit, és a pásztorok által kitenyésztett sinkát. A terelőkutyák rátermettségét, ügyességét birkák terelése közben ismerhette meg a közönség. Nagyon szép, csendes, őszi időnk volt, így a bemutatók között elsétáltunk a Veszprémi várba, ahol megnéztük a kézműves vásárt.

Közben kaptunk egy rossz hírt, hogy az egyik mudi, akit új gazdája ezen a rendezvényen szeretett volna átvenni, úgy gondolta, sétálgat egyet egyedül. Szerencsére, a fajtát ismerő, mudis gazdi meglátta kószálni a városban, és megfogta. A másik szerencse pedig, hogy volt biléta a kutyus nyakában, telefonszámmal.

Eddig még soha nem tapasztalt, érdekes dolog történt velünk is. Picur, a kis shih-tzu lány elkísért bennünket. Az első bemutató véget ért, megjártuk a várat, és megjött az ebéd. A két kutyust megitattuk, Picurt betettük az autóba, hadd pihenjen, persze az ajtókat nyitva hagytuk. Betyárt a pórázzal kiakasztottuk a vonóhorogra, míg ebédelünk. Egyszer csak Picur hívó ugatására lettem figyelmes. Megyek, megnézem, mi történt: hááát, látom, Betyár jóval távolabb az autótól bóklászik… Picur pedig gyorsan árulkodott, hogy gyertek, mert meglógott! :-) Nagy-nagy dicséretet kapott az árulkodó, és kis fejmosást a csavargó! :-)

Ennyi minden történt velünk mostanában! Legközelebb október 7-8-9-én megyünk kiállításra, Komáromba, és utána – remélhetőleg – kölykök születéséről adhatunk hírt…

PostHeaderIcon Zengő és Angyalka anya, Legény pedig kétszeres apa lehet!

Két alomnyi komondorkölyköt szeretnénk!!!

Kedves Látogatóink! Elnézést kérek, hogy kicsit késve osztom meg az élményeinket, de nagy a sürgés-forgás Portámkincsééknél! Zengőnek, és Legénynek augusztus 27-én beteljesült a nász: feszült izgalommal várjuk, hogy bejelenthessük a kicsik érkezését, ami remélhetőleg október 27-e tájékára várható! Az Angyalka-Legény párosítás is megtörtént, szeptember 11-én! Reményeink szerint november elején Angyalka is anyai örömök elé néz!!!

Közben várjuk a faház érkezését, ami elletőházként, illetve komondorkölyök bölcsődeként fog üzemelni, és szeretnénk, ha Önök élő adásban láthatnák a kicsik születését, és fejlődésük minden napját a gazdihoz kerülésig…

Szeptember 10-én, Vecsésen, a Dobrovitz Lovasfarmon került megrendezésre a HKK Speciális CAC kiállítása, mely közgyűléssel és bírói szakmai beszélgetéssel összekötve igen szép, és tartalmas nap volt! Megérkezvén a farmra, a Vinnai házaspár finom virslivel, üdítővel fogadott bennünket. Ezúton is köszönjük nekik!

Festői környezetben, igazi pusztaságban, gyönyörű lovak társaságában, és igazi, nyári melegben, 34 komondor jelenlétével zajlott a kiállítás.

A bíró Mészáros Mihály, nemzetközi küllembíró volt. Nagy örömünkre hangosan bírált! Nagyon alaposan megnézte, és elmondta, mi az ami tetszik, és mi az, ami véleménye szerint hiba a bírált komondorban. Tanulságos volt!

Betyárunk nyílt osztályban szerepelt. A bíró úr elmondta, hogy” régóta figyeli a távolból ezt a szép komondort, és most itt a lehetőség, hogy közelebbről is szemügyre vegye.” Nem csalódott: a szép megjelenés szép kutyát takar! Igaz, neki a szőrköntös “pulis”, jobban szereti a szélesebb szalagot, nemezt, de ez semmit nem von le a kutya értékéből. Meg is kapta a megtisztelő CAC címet! :-)

A fajtaösszevetésben 3 komondorral versenyzett Betyár. Nehéz döntés lehetett! Ami Betyárunk mellett szólt, hogy nagyon élvezte a bemutatót a nagy meleg ellenére, és boldogan mutatta magát. Így bezsebelte a fajtagyőztes címet is! Nem akartunk hinni a fülünknek! De igaz! Boldogan és büszkén vettük át a serlegeket!

komondor_betyar_vecses2

Hevesi Portámkincse Betyár és Zsuzsi Óhungarikum

komondor_betyar_vecses1 komondor_betyar_vecses3

A kiállítás szünetében finom vecsési töltött káposzta várt bennünket, melynek az illatát folyamatosan éreztük! Ez is a Vinnai házaspár jóvoltából készült.

A kiállítás után került sor a szakmai beszélgetésre, melyre mi úgy gondoltuk, több tenyésztő társunk is marad! Érdekfeszítő volt hallani a bírókat, milyen elvárásaik vannak, és lennének a jövőben a kiállított komondorokkal szemben.

Köszönjük a szervezőknek: Udvardiné Lukács Ilonának, Kaprancai Erzsikének, a Dobrovitz Farm tulajdonosainak, a Vinnai házaspárnak, Mészáros Mihály bíró úrnak, és mindenkinek, aki tevékenykedett, hogy ilyen jó hangulatú kiállításban legyen részünk! És persze, köszönet illet minden komondorost, aki megjelent, és bemutatta büszkeségét!

Magyar nyelvű oldalunk
Under construction, sorry!!!
Büszkeségeink
Translate website:
Mottónk

"Ha olyan élőlényt akarsz magad mellé, aki nem okozhat csalódást neked, tarts ebet. S ha ez az eb egy tiszta tekintetű, méltóságteljes, fehér és nemes, ki szebbé teszi életedet, ez csak egy KOMONDOR lehet!"

„A kutya valóságos szent.
Természeténél fogva tiszta szívű
és őszinte. Ösztönszerűen tudja,
mikor nincs rá szükség: Órákig
képes nyugodtan feküdni, mikor
királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet.”

Munthe, Axel

Komondoros kategóriák
A komondor jelleme

Ez a független, de visszafogott természetű, kiegyensúlyozott, szívós kutya ma is igen közel áll a természethez. Önálló gondolkodású, a saját belátása szerint cselekszik, és a döntése az esetek nagy részében helyes! Megvan az a lenyűgöző képessége, hogy megítélje, vajon egy adott személy rossz szándékkal közeledik-e. A komondor buzgón őrzi territóriumát, és a hívatlan vendégeket nem engedi be. Nem agresszív: a komondor csendes, visszafogott kutya, amely csak ritkán hallatja a hangját. Nagyon bátor, és olykor igen domináns viselkedésű is lehet – ezért is tartják kevésbé alkalmasnak kezdők és engedékeny természetű személyek számára. A legszívesebben többnyire a „családja” társaságban tartózkodik, de arra is képes, hogy a nap nagy részében saját magát szórakoztassa a kertben. Soha nem erőlteti rá magát a gazdájára.

Magyar kutyafajták
A 9 magyar kutyafajta bemutatása
Komondor archívum