Februári fantasztikus fejlemények!

Kedves Látogatóink, Olvasóink!

Kicsit ugyan el vagyunk maradva az élménybeszámolókkal, de igencsak eseménydús időszakon vagyunk túl!

Kezdem azzal, hogy január 20-án ellátogattunk az Öreghegyi Kócos kennelbe, hogy új kis családtagunkat válasszuk ki, egy kis komondorlány személyében. 9 eleven, 4 lábon guruló hógombóc fogadott bennünket! Egyik aranyosabb volt, mint a másik! Látszott rajtuk, hogy milyen jól érzik magukat a 2,5 ha-os területen, anyjuk és Kávé társaságában. Kíváncsi örömmel futottak hozzánk. Mi, szívünk szerint elhoztuk volna mind a 9 kiskutyát, de hát rájuk is várnak a gazdijaik! Nagy boldogság volt a kezembe venni a kis Aisát, akinek én az Aranyos hívónevet választottam, apai nagymamája emlékére. 🙂 Elmondtuk, hogy hamarosan jövünk érte.

Február 14-től pedig elkezdődtek a már nálunk hagyománnyá váló FEHOVA CACIB kiállítás előkészületei. Kedden, 3 hónapnyi kihagyás után Betyár megjelent a kozmetikában. Boldogan üdvözölte Katit, és aztán jöhetett a feketeleves. 🙂 Mert bizony a kemény téli korom, sár igen szürkévé varázsolta a szőrét! Megdolgozott kozmetikus és Betyár is a szép, fehér szőrért! 🙂 Mivel a komondor szőre nyáron sem szárad könnyen, hát még télen, így szobakomondor volt majd’ 1 hétig, Picur “nagy örömére”! 🙂 Igen gyorsan tudatta Betyárral: “-itt én vagyok itthon, te csak vendég vagy, úgy is viselkedj!” 🙂 🙂 komondor_betyar_fehova

Betyár elért eredményei: 3 x Res.CAC, 3 x Res.CACIB cím, a Dr.Ócsag Imre emlék kiállításon pedig CAC cím! komondor_portamkincse_betyar

A szobakomondorként eltöltött majd 1 hét után boldogan vette tudomásul, hogy szaladgálhat, ugathat, őrizhet az ő portáján! A szabadság nem tartott sokáig, mert először Zengő, utána pedig Angyalka kezdett el tüzelni. Így kennel-fogság! Éjjel a lányok őrködnek, egyik nappal Legény, másik nappal Betyár védheti a lányokat, és a portát. 🙂

Elérkezett az idő, hogy elhozzuk Aranyost. Úgy beszéltük meg a férjemmel, hogy csak a kiállítási idő után hozzuk el, hiszen nem tudjuk, hogyan fogadják a többiek, és nekünk is több időnk lesz foglalkozni vele. Boldogan keltünk útra. 🙂 Aranyosnak a fülébe súgtam, köszönj el anyukádtól, a tesóktól, mert mától más környezetben, más komondorokkal, más gazdikkal fogsz élni! De azt garantáljuk, hogy boldog életed lesz nálunk! Mi mindent megteszünk ami tőlünk telik, hogy hosszú, tartalmas, boldog életed legyen nálunk! komondor_portamkincse_aranyos

Megérkezésünkkor a kapuban fogadta először Betyár a kis jövevényt. Bátran indult ismerkedni Aranyos. Semmi gond… Betyár megszaglászta, aztán elballagott. Jött Legény. Ő is ugyanígy cselekedett. Na, most pedig engedjük a lányokat. Zengő, ahogy szokta, morrantott egyet: vedd tudomásul, itt én vagyok a főnök! Angyalka is megszaglászta, kísérgette. Tücsök pedig, aki egyébként mindenkit játszótársnak néz, most kicsit nehezményezte, mit keres ez itt??? Kellett pár nap, amikor a duzzogás elmúlt, és játszótársra leltek egymásban.

Aranyos bátor, élelmes, ügyes, “nem félek semmitől, és senkitől” csajszi! 🙂 Megismerkedett új otthonának minden szegletével. Bár látszik, hogy a testvérei hiányoznak, nincs kivel játszani.  Igaz, most már Tücsök játszik vele, de azért igényli az összebújást, együtt futást. Nem hagyjuk unatkozni, visszük kirándulni, hogy szokja az autót, szokja a különböző szagokat, zajokat, és a póráz hatalmát. 🙂 Nem oda megyek ahová én akarok, hanem oda, ahová a gazdi. komondor_portamkincse_jatek

A hétvégén pedig elvisszük Legénnyel a kozmetikába. Hadd szokja a kozmetikust, Katit, hogy babrálnak vele. Persze még semmi fürdés, csak ismerkedés. Mert reményeink szerint sok-sok kiállításon fog szerepelni.

Köszönjük, Szabóréti Csahos Hófehérke, és Szentmiklósi Kéktavi Magor, és persze Pogácsás Mónika, ezt a csodálatos kis Aisa Aranyost!