Betyár háromszoros, abszolút nemzetközi győztes lett Komáromban!

Évzáró díjeső!

Komáromban jártunk a hétvégén, ugyanis 3 napos nemzetközi kutyakiállítás (CACIB) volt a Monostori erődben. Két éve nem voltunk itt, és most úgy döntöttünk, elmegyünk, mert ennek a helynek varázsa van (még kutya nélkül is élvezetes).

>A nevezési szám rekordnak mondható, hiszen a 3 napon több, mint 6000 kutya mérettette meg magát. Egész hétvégén igen hideg idővel indult a nap. Ködösen, vacogósan, kicsit szelesen, de szerencsére eső nélkül. Azért a napocska is ki-kimosolygott ránk. 32 Komondor nevezett erre az idényt záró rangos eseményre. Vasárnap örvendetes meglepetésben volt részünk, hiszen Bezzeg István és kislánya, Lilla – leendő komondoros gazdik – is megjelentek, hogy megnézzék, Betyár hogyan szerepel. Lilla és Betyár között örök barátság kötődött. Nagyon klassz napot töltöttünk együtt! Komondoros barátunk, Katona Adél, kutyusa: Avar, István, Lilla és mi hárman felfedező útra indultunk, és megcsodáltuk az erőd egy kicsiny részét. Felmásztunk a falára, és gyönyörködtünk a Dunában, mely alattunk folydogált. Bemerészkedtünk a toronyóra alá is, egy-két fotó erejéig. Bár ez tiltott terület, el is küldtek bennünket, de a fotó sikerült! 🙂 Sajnáltuk, hogy “néma” volt az óra, és nem trombitált. Nem baj, majd jövőre!

Most pedig az elért eredmények a három napban:

– pénteken a bíró: Antal Ferenc

K1, CAC, CACIB, BOS komondor_betyar

– szombaton: bíró: Dr.Hudák Péter

K1, CAC, CACIB, BOS

– vasárnap: bíró: Mészáros Mihály

K1, CAC, CACIB, BOS

komondor_betyar2komondor_betyar_dijai

Csodaszép eredménnyel zárta Betyár ezt az évet! Büszkék is vagyunk rá! Köszönjük a bíró Uraknak a bírálatot!

Bizony még egy nagyon nagy öröm ért bennünket, mert Boglya kutyánk – aki a Kulcsi Komisz Komondor Kennel oszlopos tagja -, a dömsödi Pásztorkutyás Találkozón elnyerte a legjobb kan, és a legszebb mozgású kan címet! Boglya, büszkék vagyunk rád! Csabáéknak pedig további sok sikert kívánunk!

Azért nem maradunk ám meglepetések nélkül sem, annak ellenére, hogy vége a kiállítási szezonnak. Reményeink szerint hamarosan babás hírekkel jelentkezhetünk! 🙂

 

Reméljük, minden rendben lesz, és sok-sok bébikomondoros képpel örvendeztethetjük meg Kedves Látogatóinkat, és persze a leendő gazdikat!

 

Addig is minden jót kíván: az összes Portámkincse!