Komondorbaba-napló

Hevesi Portámkincse Komondor Kennel – “CS” – alom, a 6 kölyök fejlődése

Üdvözlünk Mindenkit, aki az oldalunkra látogatott! Ígértem friss híreket, naplót a pindurkák fejlődéséről:


 

2017. április 28.

komondor_kiskutya_cs-alom1Megszülettek a várva várt komondorkák, Angyalkánk és Legényünk aprócska utódai!!! 5 kisfiú és 2 kisleány jött a világra, de egy Kislegény, sajnos túl gyengének bizonyult, és 2 naposan angyalka lett. 🙁

A kölykök mérete között egyelőre nagy a különbség, viszont idővel behozzák a lemaradásukat!

A mama és a babák jól vannak, alvásból és evésből állnak a napok, kb. 2 hétig, amíg kinyílik a szemecskéjük.


 

2017. május 14.

komondor_cs_alom4Jelenleg a 6 tesó 2 hetes elmúlt! Szépen fejlődnek, bár van köztük egy pindurka fiúcska, aki pöttömsúlyú még mindig, viszont erős, életrevaló, igazi küzdő, aki élni akar. Most már szépen eszik, és kezd fejlődni. Az állatorvos szerint: “-meglátják, ő lesz majd a legszebb”! 🙂

Kinyílt a szemük, négy lábra álltak, gőgicsélnek, tányérból isszák a kecsketejet, segítséggel, persze. Tegnap már elkezdtek egymás iránt érdeklődni, fekve játszani. Ki-kipottyannak a ládából és komoly szaglászással fedezik fel a ládán kívüli világot!


2017. május 17.

komondor_cs_alom9Egy-egy etetésnél most már 3 dl kecsketej fogy a 6 kiskutyának. Szóval, az napi 1,2 liter. De nőnek is a kis vackok. Már elindultak világot felfedezni. Kiraktam őket az udvarra, hagy szokják a nagyok, hogy lesznek ilyen nyöszörgő, pindur gombolyagok az udvaron. Meg a kicsik, hogy ők sincsenek egyedül. Na, meg persze a napfényt, a különböző szagokat.

Tegnap sajnos nem tudtam kirakni őket, mert hirtelen lezúdult 10 mm-nyi eső. Ma majd próbálkozunk. A pindurka is növekedésnek indult. A nagyobbak már 1,80 dkg-osak. Szépen fejlődnek, erősödnek. Tegnap délután már egy kis vakkantást is produkáltak. És van már üdvözlésnek farokcsóválás, amikor beköszönök hozzájuk. Fotók helyett néhány, nagyon kedves videó:


 2017. május 22.

Már készülődünk a második féreghajtásra. A kecsketej ivászat már megy tálból szépen, virágmintát képeznek a kis komondorok, úgy lefetyelik a finomságot! komondor_cs_alom5

Pénteken először megpróbáltuk a bébitáp evését is. Ledaráltuk mákdarálón, hígítottuk langyos vízzel. Eleinte idegenkedtek tőle a kicsik, pedig igen finom vanília illata van. Aztán egyikük belekóstolt, és ezt látták a többiek. “Na, ha neki jó, eszi is jó étvággyal, nehogy már mi kimaradjunk!” – jelszóval a többiek is nekifogtak. “Fura íze van ennek az izének, de tele lehet vele rakni a pocakot, együk!”. Jól is laktak. Aztán szépen leöblítettük egy kevéske tejjel. Elégedetten nyögdécselve feküdtek – ki erre, ki arra az udvaron. Mert nem tévedés, már ki-kihozzuk őket a napfényre, a betonra, és földes, füves részre. Meg kell szokni a való világot! 🙂 Megnézték őket a többiek is, de látták, nem ellenfelek, nem lesz területfoglalás, így elvonultak pihenni. Legény kissé megnyalogatta gyermekeit, aztán elvonult ő is hűsölni. Kiadós alvás után jöhetett egy kis terepszemle. Persze van köztük, aki rögtön ráakadt a szőlő friss hajtására, és jó borász módjára elkezdte metszeni. 🙂 Ez még nem igazán megy, hiszen még nincs foguk. De a szándék az már ott van. A másik apróság csontdarabot talált, és bizony igazi kutya módjára hozta a pici szájában! 🙂 Haláli volt. 🙂

Most már birkóznak, harapdálják egymást morgások kíséretében. 🙂 A fűszálak is érdekesnek bizonyultak: mancsocskával lenyomjuk. Majd amikor elvesszük a mancsot, hirtelen feláll a fű, hangos vakkantással jelezzük: -megeszlek, ha ijesztgetsz! 🙂 Kaptak egy plüss rákot, amit úgy látunk nagyon tetszik. Húzzák, vonják, rángatják. Egyre bátrabban mászkálnak le s fel a lépcsőn, hangosan vonyítva, ha nem sikerül a popót felemelni. De addig próbálkoznak, míg sikerrel nem járnak, és biztos ami biztos alapon ismételnek. Az embernek minden gondja-baja elszáll, amikor dolgát végezvén leül közéjük, és nézegeti mozdulataikat.

Szerencsére tukomondor_cs_alom7djuk, nagyon jó gazdik várnak rájuk, ki két éve, ki egy éve, ki féléve. Már születésük előtt mindegyiknek volt gazdija. A legkisebbnek azért nem volt, mert figyeltük, mi lesz vele. Ő jóval kisebb a többitől. Gyengének nem gyenge, ugyanarra képes mkomondor_cs_alom6int a nagyobbak, csak hát ő a Pindurka. Aki jelentkezett, annak azt mondtam, mindenki gazdis. Ma volt egy telefonáló, aki szintén kiskutya iránt érdeklődött. Mondtam, minden komondorkánk foglalt. Elmeséltem neki, hogy van egy Pindurkánk, neki egyelőre nem is keresünk gazdit, mert nem tudjuk mi lesz belőle. Halkan megjegyezte a fiatalember: “-Lehetnék én a gazdijelöltje?? Mert mi szeretnénk” 🙂 A lelkem rögtön összerezzent: elviszik a pici kedvencet! Hiszen őt különösképpen dédelgetjük. 🙂


2017. május 23.

Tápevészet


2017. május 24.

Már nagyon ügyesen isznak edényből!


2017. május 25.

Szökéspróbák 🙂


2017. május 26.

Reggeli játékok


2017. május 28.

Jó étvágyat, komondorkák!

Esti pizsiparti


2017. május 29.


2017. május 30.

Ez a lefetyelés!


2017. május 31.


 

2017. június 2.


 

2017. június 5.

 


 

2017. június 7.