Betyárunk három újabb címmel gazdagodott!
2016. március 19.-én, évadnyitó klubgyűlés keretében kapta meg a Hungária Komondor Klub Champion címet Betyár. Ehhez két klubkiállításon kellett CAC címet elérnie, két különböző bírótól. E címhez társult még a Klubsztárság, és nagy meglepetésünkre még Felnőtt Kan Évgyőztes II. helyezést is elért!!! Három, csodaszép elismerő oklevéllel és egy gyönyörű serleggel, könnyekig meghatódva tértünk haza.
Betyárék másnap találkoztak és természetesen fotózkodtak is a trófeával, hiszen ők a boldogságunk “okozói”, egyértelmű, hogy ezt valahogyan próbáljuk a tudtukra adni. Megszaglászták, alaposan körbejárták, szemügyre vették azt a csillogó valamit, amit dicsérő szavak százai, és simogatások ezrei öveztek. Legénynek annyira megtetszett, hogy már-már a magáénak érezve, széles mosollyal nyugtázta: ő ugyan nem tágít a nyereménye mellől. 🙂
Betyár hivatalos neve mostantól HCH HKKCH Hevesi Portámkincse Betyár névre változott! Persze, nekünk egyszerűen “csak” Betyár maradt. 🙂 Nagyon-nagyon-nagyon büszkék vagyunk rá, és persze az össze Portámkincse Komondorunkra!!! Mert nekünk mindegyik komondorunk egyformán a szívünk csücske! 🙂
HCH HKKCH Hevesi Portámkincse Betyárral és Mátyás Király Udvari Legénnyel fedeztetést vállalunk!
Hozzászólások