PostHeaderIcon Hevesi Portámkincse Betyár elsöprő sikere a jászberényi évadzáró CAC kutyakiállításon

Ez a hét is mozgalmasan telt Portámkincséék háza táján! Volt ebben minden! Móka, kacagás, egy kis fürdés, és persze az évadzáró kiállítás.

Úgy gondoltam, hogy a sok esős nap után, amikor végre kisütött a nap, a hancúrra éhes komondoraink ismét birtokba vehetik a kertet. Na, mekomondor_játék8g persze azt is figyelembe véve, hogy Betyárnak a hétvégén “fellépős” napja leszkomondor_játék9 Mielőtt a kozmetikába elmegyünk, hagy ugrálja ki magát! Hát, ez a vártnál is jobban sikerült! Vittünk is Erikának egy félkádnyi, jó, hevesi földet… Boldog játék folyt a portán Angyalka és Betyár között, aztán betársult Legény is, ami nála igen ritka esemény. Szemet gyönyörködtető látvány a hatalmas testű komondorok elrugaszkodása a földtől! Ugyanis egy párszor légi komondornak képzelték magukat! Kifáradva, de boldogan fogadtak szót, hogy a kapu most már záródni fog!

komondor_furdetes2Ezután jött Betyárnak a meglepetés út! Indulás fürödni! Mert bizony a gödör ásás után igencsak térdig ért a sárcsizma! :-)  Szépen kisuvickolva tértünk haza. A hideg idő miatt felhoztuk Betyárt a lakásba éjszakára, hogy megszáradjon, és megfázás nélkül ússza meg a fürdetést. Boldogan galoppozott a sok-sok lépcsőn a második emeletre. Tudta, itt csak egyedül ő fogja birtokolni imádott gazdija szeretetét! :-) Picur már nem örült ennyire, hangot is adott neki. Bőszen védelmezte az ennivalóját. Betyár pedig jó komondor módjára, tiszteletben tartotta Picur elemózsiáját.

Az éjszaka nyugodtan telt, Betyár elégedetten hajtotta álomra fejét gazdája (Besenyei László) közelében. komondor_gazdival2komondor_shih-tzu1 komondor_gazdi5

Felvirradt a kiállítás napja. Útra keltünk a nagy ködben Jászberény felé, az év utolsó kiállítására. Örömmel vártuk a barátokkal való találkozást. A kutyashow szép, rendezett környezetben került megrendezésre, és ráadásul a nap is kisütött. 9 komondor nevezése érkezett, ebből 7-en jelentek meg. A többi kutyafajta népes táborral, 610 pajtival képviseltette magát!

komondor_betyár_jb4 komondor_betyár_jb6komondor_betyár_jb3komondor_kuvaszkomondor_betyár_jb2komondor_betyár_jb1   komondor_betyár_jb5komondor_dij2

Ezen a kellemes hangulatú kiállításon Betyár eredménye – amire nem számítottunk – koronázta meg a napot: K1, CAC, HFGY-BOB címert ért el!!! Remek zárómotívuma lett így az egész évnek, amit a hátunk mögött tudhatunk, és igazán büszkék vagyunk saját tenyésztésű Komondorunkra: Hevesi Portámkincse Betyárra (persze, a többiekre is)!

És még egy meglepetés ért bennünket: találkoztunk Évával és Wolfganggal, leendő Portámkincse Komondor tulajdonosokkal, akik messziről elutaztak csupán azért, hogy megnézzék Betyár szereplését!!! Nagyon meghatódtunk és örültünk a találkozásnak!!!

Egy időre tehát búcsúzunk a kiállítások világától. Azért nem marad hír nélkül a Kedves Látogató, hiszen Portámkincsééknél mindig történik valami! Látogassák, olvassák továbbra is oldalunkat! Ígérem, minden fontos és nem annyira fontos dolgot megosztunk Önökkel! :-)                              /Besenyeiné Kati

 

Lezárt hozzászólások.

Magyar nyelvű oldalunk
Under construction, sorry!!!
Büszkeségeink
Translate website:
Mottónk

"Ha olyan élőlényt akarsz magad mellé, aki nem okozhat csalódást neked, tarts ebet. S ha ez az eb egy tiszta tekintetű, méltóságteljes, fehér és nemes, ki szebbé teszi életedet, ez csak egy KOMONDOR lehet!"

„A kutya valóságos szent.
Természeténél fogva tiszta szívű
és őszinte. Ösztönszerűen tudja,
mikor nincs rá szükség: Órákig
képes nyugodtan feküdni, mikor
királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet.”

Munthe, Axel

Komondoros kategóriák
A komondor jelleme

Ez a független, de visszafogott természetű, kiegyensúlyozott, szívós kutya ma is igen közel áll a természethez. Önálló gondolkodású, a saját belátása szerint cselekszik, és a döntése az esetek nagy részében helyes! Megvan az a lenyűgöző képessége, hogy megítélje, vajon egy adott személy rossz szándékkal közeledik-e. A komondor buzgón őrzi territóriumát, és a hívatlan vendégeket nem engedi be. Nem agresszív: a komondor csendes, visszafogott kutya, amely csak ritkán hallatja a hangját. Nagyon bátor, és olykor igen domináns viselkedésű is lehet – ezért is tartják kevésbé alkalmasnak kezdők és engedékeny természetű személyek számára. A legszívesebben többnyire a „családja” társaságban tartózkodik, de arra is képes, hogy a nap nagy részében saját magát szórakoztassa a kertben. Soha nem erőlteti rá magát a gazdájára.

Magyar kutyafajták
A 9 magyar kutyafajta bemutatása
Komondor archívum