Nyár eleji jelentés Portámkincséékről

Kedves Portámkincse-oldalra Látogatók!

Új hírekkel jelentkezem. Először is egy pár gondolat Lilikéről. Tudom, Ő látszatra nem komondor, de én biztos vagyokLilike benne, hogy annak érzi magát. 🙂 Kimerülésig “birkózik” Álommal. A többiek nem igazán vevők a játékra, pedig minden csajos báját beveti. 🙂 Próbálkozott már Zengővel, aki rövidre zárta a játékot egy mélyről jövő morgással. Ugyanígy járt  Legénnyel is. Bár Legény, kicsit türelmesebb volt. 🙂 Kárpát vevő lenne a játékra, de azt látom, Lili talán tart a nagyságától. Aranyos ugyan még nem morgott, de a bajusza megemelkedett párszor… így Álom maradt… De bizony, ahogy bejött a meleg idő, hiába a hékulázás… Álom türelmes egy darabig, de ha megunja, odébbáll.

Lilike egyébként egy tündéri kiskutya. Teljes összhangban vagyunk már. Kitaláljuk egymás gondolatát. Pünkösd hétfőn beültünk az autóba, ás elmentünk kirándulni Lilikével. Szokni kell még az autót, illetve azt szeretném, hogy szeressen is autózni. Ez a kirándulás a Mátrában,  Lilinek is tetszett.

Június 6-án tenyészszemlét rendezett a Hungária Komondor Klub, melyre mi is elmentünk. 15 komondor jelent meg a rendezvényen, ebből 4 komondor a mi tenyészetünkből származik.
komondor-2020-3komondor-2020-1

Szeretném ezúton is megköszönni a lelkes gazdiknak, hogy megtették értünk azt, hogy bemutassák kedvenceiket a tenyészszemlén. Ilyenre a 10 év alatt még nem emlékszem, hogy 1 tenyésztőtől származó, 4 gazdinál lévő komondor jelenjen meg ugyanazon a szemlén. De nem is ez a lényeg.

komondor-2020-6Mind a küllemi, mind pedig a viselkedés teszten kiválóra vizsgáztak mind a négyen. A viselkedés tesztben szerepel csörgős doboz, esernyő nyitás, ostor csattogás és segéd támadás… büszkék vagyunk Dáliára, Deresre, Derűre és Dorkára!  Derekasan helytálltak, ahogy egy komondorhoz illik.

komondor-2020-5Szívet melengető látvány volt a négy testvér találkozása. Illetve jött egy “kakukktojás” is, Borostyán, Dália új házőrző társa, aki még bébi, de igen bátor kis komondorlány.

komondor-2020-2Boldogok voltunk, hogy együtt láthattuk az alom felét. Mindannyian nagyon kellemes napot töltöttünk együtt. Ami még megható volt, hogy mind a négyen megismertek bennünket, farokcsóválással, nyakba ugrással üdvözöltek bennünket!

Közben Portámkincsééknél lezajlott egy tüzelési időszak. Hát, nem volt egyszerű, hiszen most már Kárpát úr is fiatalember sorba lépett, és igen udvarlós kedvében volt. Felváltva őrizték a lányokat, hiszen Aranyos és Álom egyszerre tüzeltek.

Bízunk benne, hogy ez a tüzelés most kis komondor babák születése  örvendezteti meg a várakozó gazdi jelölteket, és persze bennünket.
A párosításban úgy mint mindig Pető Zoli segédkezett. Köszönet neki.
A anyuka Aranyos, az apuka pedig Kárpát lesz.
Július közepe felé várjuk, hogy nyár közepén behavazzon Portámkincséék udvara.
Izgatottan várjuk az elkövetkezendő időszakot. Eddig a jelek biztatóak.

komondor-2020-7Szombaton meglátogatott bennünket Kun Attila és családja, Csilla és Anna, Bábolnáról. Úgy döntöttek, hogy Portámkincse komondorral szeretnék őriztetni házukat. Komondoraink szokásukhoz híven, először kapura rohanva, majd látva, hogy a gazda ott van az idegenek között, örömmel és szeretettel fogadták a vendégeket. Jutott simi bőven, mindenkinek. Szép, kellemes délutánt töltöttünk együtt! Köszönjük, hogy ilyen messziről el látogattatok hozzánk! Bízunk benne, hogy az ősszel valóra válik vágyatok, és vihettek tőlünk komondor gyereket!

komondor-2020-4Június 14-én, egy fülledt, meleg vasárnapon, a mit sem sejtő komondor brigádhoz megérkezett Kállai Kati a Gubancoló kozmetikából, hétköznapi nevén a “macerálós” néni. Zengő mami, Legény, Tücsök és Kárpát úr, Aranyos és Álom kisasszonyok örömmel üdvözölték Katit, hisz szeretik, ismerik… na, de aztán… hát, én ilyen türelmetlen, hisztis pasikat még nem láttam.. 🙂 A lányok nagyon ügyesek, profik voltak. Na, de a két fiú… mindent csináltak volna, csak az asztalon ne kellett volna állni. Pedig Kati gyorsan csattogtatta az ollóját, gyorsan járt a keze. 5 komondor, 1 shih-tzu kozmetikázása nem gyerekjáték, még fürdés nélkül sem. Minden elismerésem Katinak, aki nem ismer lehetetlent! Köszönjük, hogy házhoz jött, és rendbe tette a falkát!

Egyelőre ennyi az összefoglalt beszámolóm, legközelebb remélhetőleg” hójelentéssel” jelentkezek, ha az égiek és Aranyos is úgy akarja.

Köszönöm a figyelmet!