KomondorLegény a kozmetikusnál

KomondorLegény, avagy: Mátyás Király Udvari Legény a kutyakozmetikusnál

– Villáminterjú Besenyei Lászlóval és feleségével, a Hevesi Portámkincse Komondor Kennel tulajdonosaival

– Milyen rendszerességgel viszitek a komondorokat kutyakozmetikushoz?

– Kozmetikába Betyár jár a kiállítások előtt rendszeresen. A többiek 1 évben egyszer látogatnak el egy kis wellnessre, amit hősiesen tűrnek. Legény egyébként fürdés közben szundikált is egy kicsit. A szárítás alatt pedig általában mind szundikálnak, legalábbis addig, amíg fekvő helyzetben mehet a szárítás.

– Mennyi időbe telik a szépítkezés?

– Szinte egy egész nap. Főleg, ha sokat kell igazítani a ruhán (tépkedni a szőrön). Egy sima fürdés-szárítás is beletelik 4 órába. A teljes száradás legalább 3 nap. Angyalkánál persze ez sokkal rövidebb volt (ő rövidre van nyírva). Egyébként megoldottuk odahaza is a fürdetést, amíg ki nem nőtték a kádat. 

– Örülnek az új “frizurának”? Te hogy látod, Kati?

– Az új “frizura” – én tiszta ruhának mondom -, nem igazán hatja meg őket! A fogadtatás odahaza kicsit morgós, a sok idegen illat miatt. Aztán pár perc, míg beazonosítják egymást, és semmi gond!

– Szeretnek kutyakozmetikába járni, vagy úgy kell őket betuszkolni a szalon ajtaján?

– Azt nem mondom, hogy szeretnek járni, de elviselik. Betyár már úgy megy a szalonba, mintha haza menne! 🙂

– Legény megnyírásának mi volt az oka? VőLegény lesz megint?

– A szőrmennyiségének megritkítása volt az ok; na meg 2 éve nem fürdött. És nem volt szaga! Persze időnként volt otthon egy kis “alváz” mosás: nemi szerveknél, és egy rövidke száj körüli szőrnyírás. Nagy előszeretettel tartózkodik ám kint az esőben, hóban! Most kicsit könnyebben érezheti magát, legalább 3 kiló “hajtól” szabadították meg. Minden ötödik tincsét kivágták, és még így is maradt rajta bunda bőven!

– A gazdi is képes lehet ilyen műveletekre, vagy célszerű a kutyakozmetika? 

Azért időnként nem árt szakemberre bízni a szőrköntös rendbetételét, mert ő észrevesz olyan elrejtőzött toklászokat, amit mi sajnos nem! Ettől még a komondor komondor marad, hogy szakember teszi rendbe! Legalább átvizsgálják a bőrüket is, s ha valami probléma van, jelzik!

– Köszönöm az értékes és érdekes válaszaitokat, ismét sok információval gyarapítottuk az oldalt! 🙂