Posts Tagged ‘Besenyei házaspár’

PostHeaderIcon Látogatóban komondornagyinál

Vajda Katiék igazi komondorfanok. Övék lett Zengőnk egyik, jelenleg 10 hónapos unokája – név szerint Kulcsi Komisz Boglya, a Kulcsi Komisz Komondor Kennelből. Kati blog oldalt, azaz naplót is vezet “Bubu ügynök” mindennapjairól, ahogy a kis Boglyát nevezi írásaiban. A blogot profi fotókkal illusztrálja, amit többnyire Vajda János készített. Bubu iskolába is jár, Üllőre, 2015. november eleje óta.

Most egy viszontlátogatás élményei következnek tenyésztő, és a fent említett komisz kamasz komondor gazdijának szemüvegén keresztül.   

Besenyei Katiék, a tenyésztők:

Nagy megtiszteltetésben és örömben volt részünk kedden! Vajda Katiék látogattak meg bennünket Pilisről (ők a kis Boglya gazdijai, aki Hevesi Portámkincse Boglya fia; Betyárunk unokaöccse, Zengőnknek pedig unokája). Eljöttek rokonlátogatóba. És ahogy Kati mondta, kíváncsiak, hogy is élnek nálunk a komondorok. Hát komondoraink nagy-nagy szeretettel, boldogsággal és izgalommal fogadták a három vendégünket! Legény szokásához és komondorhoz méltón, kissé bizalmatlan volt. De az emberek iránti szeretet azért cseppenként oldotta bizalmatlanságát. Zengő és Betyár mindenkihez sorban odament egy-egy simiért! Angyalka pedig hozta a formáját: igazi mókamiki módjára felugrással üdvözölte vendégeinket. Aztán, hogy megmutassa, hogyan is élnek ők a portán, játékra hívta a többieket. Persze a játék mellett az őrző-védő tevékenységből is ízelítőt adtak.

komondor_latogato7 komondor_latogato8komondor_latogato9

Szomorúan búcsúztak el az újdonsült ismerősöktől. Ígéretet kaptunk, hogy tavasszal újabb látogatást tesznek nálunk!

Köszönjük, hogy itt voltatok, és megmutathattuk, hogyan is élnek a mi büszkeségeink! Reméljük, legközelebb Bogit is elhozzátok, és rendezhet majd egy nagy hancurpartit a rokonokkal! Nagyon jól éreztük magunkat Veletek!

Vajda Katiék, Bubu gazdái:

Újabb nagyszerű látogatással gazdagodtunk, Hevesen jártunk a Hevesi Portámkincse Kennelnél, Besenyei Katikánál és Lacinál. Bogi kutyánk apukája innen való, így ez családi látogatás volt. :-) November óta terveztük a látogatást, mára sikerült összehozni. Gyönyörű napsütéses idő, mintha az égiek is ránk mosolyogtak volna, ezzel is jelezvén, jó úton, jó helyen járunk. :-) Nagy öröm, egy hangos Picur nevű szőrgombóc (irtó helyes!!!!) és ölelős puszilós vendéglátóink vártak minket. Lepakolás, frissítés (pálesz, kávé, miegymás) és leülős beszélgetés után irány a kutyák, akik kb. 500 méterre onnan élnek egy kertes udvarban. Hát mi tagadás, elsőre nem gondoltuk, hogy mi ezt komolyan gondoljuk, tényleg be is akarunk menni: 4 komondor kissé bizalmatlan ugatása várt minket, főleg, hogy Katika előre küldött minket (Linda lányomat és engem, nem is értettük). Aztán egyszerre minden ugatás átalakult, ahogy a kutyik meglátták a GAZDIKAT! Azt a boldogságot! Így már mi is bemerészkedtünk. A kutyák szépen megszaglásztak minket, kiörülték magukat a gazdiknak, utána már minket is sokkal nyugodtabban tudtak ” kordában tartani”. Elég gyorsan feloldódtak, Angyalka még a mi nyakunkba is felugrált.

Nagyon nagy élmény volt, nem is igazán tudom leírni, mekkora. Ennyi nagy kutya egy kupacban, mind ránk és a gazdira koncentrál egy furcsa bizalmatlansággal vegyülő örömmámorban! Ahogy beszélgettünk persze a kutyák is oldódtak (kivétel Legény, aki végig keményen, de nem udvariatlanul figyelte minden mozdulatunkat), olyannyira, hogy a verandán még komondor játékbemutatót is tartottak nekünk! Na, ez hiányzik a Boginknak, ez a nagy testű, minden porcikát megmozgató jó kis küzdelem! Lehet, hogy kéne még egy komondor?! Hát nagyon köszönjük ezt a nagyszerű délutánt, meséljenek továbbiakban a képek!!!

Kati_lacikomondor_latogato4 komondor_latogato5 komondor_latogato6

PostHeaderIcon Boldog új évet kívánunk minden Kedves Olvasónknak!

Ezúton kívánunk minden Kedves Olvasónknak boldog, békés, sikerekben gazdag új esztendőt! Kérjük, maradjanak velünk 2016-ban is, kövessék portánk négy Kincsének mindennapi életét! Betyárunk sikerei jövőre folytatódnak, és izgatottan várjuk Zengő tüzelését… tele vagyunk tervekkel, ambíciókkal, melyeket továbbra is szívvel-lélekkel kívánunk megvalósítani.

~ Besenyei Kati és Laci, a Hevesi Portámkincse Komondor Kennel alapítói ~szilveszteri_komondor4

 Felvállaltuk, hogy 2016-tól, a Komondor fajtamentés jegyében honlapunk – közvetítő felületként – segítséget nyújtson a kizárólag törzskönyvezett, bajba került vagy otthonkereső komondoroknak. Reméljük, effajta támogatásunkkal szélesebb körben tudjuk tájékoztatni az olvasóközönséget a befogadható, megmenthető kutyusokról. Az oldal a Kapcsolat menüben lesz elérhető, “Komondor fajtamentés” elnevezéssel. Facebook-os kedvelésekkel, megosztásokkal Önök is sokat tehetnek e nemes ügy szolgálatában. Előre is köszönjük megtisztelő figyelmüket, segítségüket!

Aranyosi Ervinhez hű maradva, az ő versével zárjuk 2015-öt, és várjuk az új évet!

Aranyosi Ervin: Boldog új évet

Eljött hát a szilveszter,
Éjfélt üt az óra.
Legtitkosabb vágyaid
váljanak valóra.
Harangoznak, szól a himnusz
pezsgő a kezedben.
Kívánom, hogy életed
teljen szeretetben.
Egészséged, egyre jobb,
szíved fitten dobban,
mozogj, nevess, s érezd magad
napról-napra jobban!
Váltsd valóra terveidet,
legyen, ahogy kérted.
Kívánok egy sikeresebb,
boldogabb új évet!

PostHeaderIcon Kutyák, kisállatok és orchideák

A tegnapi vasárnap (2015. november 8.) esemény-, és élménydús volt! Csodaszép virágok, kedves emberek, édes pofa kölyökkomondor, és haláli helyes tengerimalacok. Megbeszéltük Kulcsi Komisz Kara Ágival és Partizer Csabával, hogy elmegyünk a Vajdahunyad várba orchidea kiállításra, mert hát a virágokat is szeretjük! :-) orchidea1 orchidea2 orchidea3 orchidea4 orchidea5 orchidea6 orchidea7 orchidea8 orchidea9 orchidea9aVérbeli komondorosoknak nem múlhat el ám nap, komondor nélkül! Csabáék meghívták a Besenyei házaspárt, azaz minket, menjünk együtt Pilisre, ahol “közös” kölyök komondor gyerekünk lakik (Hevesi Portámkincse Boglya fia, Kulcsi Komisz Boglya)! Persze, nagy örömmel mondtunk igent, hisz Vajda Katával, a “kis” Boglya gazdijával már találkoztunk, és a Facebookon beszélgettünk is! Megérkezvén a ház elé, gyönyörű komondorfej kukucskált ki a kerítés tetején, két lábon állva, ugatással jelezve: “- ez az én házam, az én váram!”, farok csóválva, hogy: -” azért bejöhettek!” :-) Nagyon barátságos, csupa mosoly és boldogság, igazi rontom-bontom Boglya-gyereket ismerhettünk meg!

komondor_kisboglya9bkomondor_kisboglya1 komondor_kisboglya4komondor_kisboglya2 komondor_kisboglya3   komondor_kisboglya6 komondor_kisboglya7tengerimalac1 Aranyosan fogadott, végigszaglászott bennünket – persze csak azért, mert az egész család kijött a fogadásunkra. De mihelyt az úton idegen zajt hallott, rögtön otthagyta a vendégeket és megmutatta, milyen éber őre a portának! Igazán kedves, szeretetre méltó családdal ismerkedtünk meg, akik büszkén mutatták be a família apró, négylábú lakóit, a tengerimalac tenyészetüket. Ámulattal néztük önfeledt szaladgálásukat, és Boglya ügyességét, ahogy vigyázott a kicsi állatkákra.

Köszönjük Csabáéknak, Vajda Katának, Vajda Jánosnak (a szuper fotókat is), és a Pitypang Tengerimalac Tenyészetnkomondor_kisboglya5ek, hogy vendégül láttak otthonukban, komondor_kisboglya9 és megismerhettük az ő kedvenceiket! Ígéretet kaptunk tőlük, hogy eljönnek egy viszont látogatásra Portámkincséékhez!!! :-)

PostHeaderIcon 2015. őszének CAC és CACIB kutyakiállításai

Mi, vagyis a Hevesi Portámkincse Komondor Kennel tenyésztői, és Hevesi Portámkincse Betyár, az idén részt vettünk már jó pár kutyakiállításon, sőt, fesztiváloztunk Tatán. Az idei évünk is bővelkedik címekben, érmékben és kupákban, felejthetetlen élményekben, és még számos nemzeti és nemzetközi kutyakiállítás hátravan!  :-)

A legközelebbi nemzetit Budapesten, a Kincsem Parkban rendezik, szeptember 26-án, OMÉK keretében; a másikat Kecskeméten, szeptember 27-én; azután Vecsésen is lesz egy, október 3-án.  Budapestre és Vecsésre tervezünk elmenni mi is – Betyárral -, mivel személyes meghívást kaptunk a szervezőktől. Az utóbbi egy speciális CAC, a Hungária Komondor Klub szervezi. Izgalmas hétvégék elé nézünk!

A nemzeti kutyakiállítás (“őszköszöntő” CAC) Kecskeméten, a Benkó Zoltán Szabadidő Központ területén kerül megrendezésre, mely az Arborétum mellett, a város zöldövezeti területének szerves részét képezi. Az összterület felén mesterséges tavat alakítottak ki, a kitermelt földből pedig 40 méter magas dombot építettek. A további földterületeken fás és ligetes parkot telepítettek. Érdemes elmenni és megnézni!


CAC és CACIB kiállítások 2015. őszén, hazánkban

 

Szeptember 26. Szombat OMÉK Grand Prix
2 x CAC
Budapest
Kincsem Park >>
Szeptember 27. Vasárnap CAC Kecskemét >>
Október 10. Szombat CACIB – Crufts Qualifikáció Komárom >>
Október 11. Vasárnap CACIB – Derby Komárom >>
Október 18. Vasárnap CAC Szeged – Deszk>>
Október 25. Vasárnap 45. Jubileumi CAC Jászberény >>

 Minden érdeklődőt, kiállítót és vendéget szeretettel várnak a szervezők, és persze mi is – a Besenyei komondor ebtenyésztő házaspár – ha sikerül személyesen találkoznunk olvasóinkkal!!!

PostHeaderIcon Hogyan választott ki bennünket Zengő?

Legelső komondorunk, Zengő, éppen ma ünnepli 6. születésnapját!!!

komondor_zengő4

Zengő 6 éves!

 – Ez alkalomból szeretném elmesélni a kislány hozzánk kerülésének történetét –

A szüleink háza sajnos megüresedett. Hogy ne maradjon őrizetlenül, keresgélni kezdtünk megfelelő őrkutya után. A férjem (Besenyei László) hónapokig bújta az internetet, olvasgatta, melyik kutyafajta is lenne jó erre a feladatra. Rátalált a komondorra (nem volt könnyű a tenyésztő kiválasztása sem). Aztán februárban elém állt, és azt mondta nekem: “- Megtaláltam a megfelelő kutyát, és a tenyésztőt is!” Igazából a kennelnév fogott meg minket (Mátyás Király Udvari Komondor), mivel egyáltalán nem ismertünk tenyésztőt. “- Komondor lesz a portán?!” Én, megmondom őszintén, nem örültem neki! “- Az a loboncos kutya?” – felkiáltással fejeztem ki nemtetszésemet! Később azonban elkezdtem nézegetni komondoros fotókat, videókat, és kezdett egyre szimpatikusabb lenni a “nagy maci” kutya! Szép havas, hideg februári reggelen elindultunk Tatára, kölyköt választani. Fiúcskát, 10 heteset. Még idehaza megbeszéltük, hogy a Zengő, vagy a Boglya nevet fogja viselni.

A kapuban két hatalmas kan ágaskodott. Gondoltam, ezektől tényleg nem mer bemenni illetéktelen! A tenyésztő körbevezetett a portán, és megmutatta állományát. Megálltunk a 10 hetes kiskutyák kennele előtt. Hú, ezek már nem is olyan kicsik! És a szőrük, mint a jegesmedvéé! Beszélgettünk, érdeklődtünk a fajtáról, és egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy “fürtös” nagyobbacska komondor odaült az ajtóba, és kitartóan nézett ránk!

Na, de eljött a választás ideje! “- Akkor hozok ki nektek fiúkat, és válasszatok!” Én mondtam a férjemnek, hogy szívem szerint ezt a komondorkát vinném, aki hűségesen üldögél, s nem tágít az ajtóból. Mondja a tenyésztő: “- Ő is elvihető, de lány, és már 5 hónapos! De kihozom!”

És ez a “fürtös” komondor leült a lábunkra, térdünkre hajtotta a fejét! Ránk nézett, és a tekintetével kérlelt minket: “- engem vigyetek!! Hű leszek életem végééig!” Ekkor valami átjárta a lelkünket, s nem volt többé kérdés, ki fog velünk jönni! A hab a tortán pedig az volt, hogy a komondorlány neve pont Zengő!! Igaz, 10 hetes fiúért indultunk, de kincset találtunk!

komondor_zengő_kölyök1

Zengő kölyökként, portánk első kincse!

Így lett Mátyás Király Udvari Zengő hű társunk, s a Hevesi Portámkincse Komondor Kennel legelső tagja, és reméljük, még sok-sok szülinapját ünnepelhetjük együtt!!!   /Besenyeiné Kati/

PostHeaderIcon 2 komondor kölyök gazdira talált, 1 kanocska még várakozik!

Egyik, július 12-én közzétett bejegyzésünkre, miszerint ígéretes komondor kölyköknek keresünk gazdit, nagy örömünkre sokan reagáltak! A kutyusok új otthonra és jó gazdikra leltek, és reméljük, hamarosan örömteli híreket, vidám fotókat kapunk róluk! A tortán a hab persze az lenne, ha tenyészszemlék, vagy kiállítások alkalmával viszontlátnánk őket, de a legfontosabb, hogy igazi társakká, hű barátokká, bátor védelmezőkké váljanak!

1 gyönyörű, 22 hetes KOMONDOR KAN KÖLYÖK MÉG JELENLEG ELVIHETŐ! Oltva, féreghajtva, chipelve, természetesen.  A jelenlegi lakhelye Halásztelek.

páskomligeti_komondor

A Páskomligeti Gubancos Komondor Kennel ifjú tagja

Az ifjú fiú a Páskomligeti Gubancos Komondor Kennel tagja.

Anya: Kulcsi Komisz Böske (Kulcsi Komisz Komondor Kennelből); Apa: Mátyás Király Udvari Maros (a mi Legényünk és Zengőnk is ebből a kennelből származik!)

Érdeklődni a 06 30 244 7377-es számon, Kemenczey Anettnél lehet


 A Hevesi Portámkincse Komondor Kennel tulajdonosai – a Besenyei házaspár -, “C”-almot terveznek, Legény és Zengő párosításával. Zengő tüzelése szeptember-október hónapban várható, de hamarosan részletes információval szolgálunk az olvasóknak!

Magyar nyelvű oldalunk
Under construction, sorry!!!
Büszkeségeink
Translate website:
Mottónk

"Ha olyan élőlényt akarsz magad mellé, aki nem okozhat csalódást neked, tarts ebet. S ha ez az eb egy tiszta tekintetű, méltóságteljes, fehér és nemes, ki szebbé teszi életedet, ez csak egy KOMONDOR lehet!"

„A kutya valóságos szent.
Természeténél fogva tiszta szívű
és őszinte. Ösztönszerűen tudja,
mikor nincs rá szükség: Órákig
képes nyugodtan feküdni, mikor
királya belemerül a munkába. Ám amikor a király szomorú és szorong, odalopakodik hozzá, hogy az ölébe hajtsa a fejét. Ne félj. Sose bánd, ha mindenki más el is hagy. Gyere sétáljunk egyet, és felejtsd el az egészet.”

Munthe, Axel

Komondoros kategóriák
A komondor jelleme

Ez a független, de visszafogott természetű, kiegyensúlyozott, szívós kutya ma is igen közel áll a természethez. Önálló gondolkodású, a saját belátása szerint cselekszik, és a döntése az esetek nagy részében helyes! Megvan az a lenyűgöző képessége, hogy megítélje, vajon egy adott személy rossz szándékkal közeledik-e. A komondor buzgón őrzi territóriumát, és a hívatlan vendégeket nem engedi be. Nem agresszív: a komondor csendes, visszafogott kutya, amely csak ritkán hallatja a hangját. Nagyon bátor, és olykor igen domináns viselkedésű is lehet – ezért is tartják kevésbé alkalmasnak kezdők és engedékeny természetű személyek számára. A legszívesebben többnyire a „családja” társaságban tartózkodik, de arra is képes, hogy a nap nagy részében saját magát szórakoztassa a kertben. Soha nem erőlteti rá magát a gazdájára.

Magyar kutyafajták
A 9 magyar kutyafajta bemutatása
Komondor archívum